A legjobb családi programok húsvétra és a tavaszi szünetre: országszerte
Instant család: kicsi babám!
A minap olvastam egy cikket arról, amit egyébként is alapelvnek vélek a gyereknevelésben: az érintések fontosságát és hatását a fejlődő gyermekre. Írtam már az ölelés fontosságáról, de ez az általam olvasott cikk elgondolkodtatott, hogy valóban mennyire tudatosan cselekedtünk, cselekszünk a mai napig a gyerekek szeretgetését illetően.
A bölcs gondolatokat magában hordozó írás felhívja a figyelmet, hogy a sokat babusgatott gyerek egész felnőttkorát befolyásolja, intelligenciáját növeli szüleinek a gyengédsége. Összességében minden területen jobban és könnyebben fejlődik a pozitív megerősítésben részesülő gyermekünk. Ez olyan egyértelmű, nem?
Aztán szembe jött velem egy cuki kis táblázat, hogy hányszor és hány percig kéne napjában megszeretgetni a kicsi kölykeinket. Erre az egyik ismerősöm megjegyezte, hogy el sem tudja képzelni, milyen az, amikor babusgatás-mentesen nő fel gyerek.
Azt hiszem, ebben vannak lépcsőfokok.
Ti, akik véletlenül, vagy szándékosan olvastok, el tudjátok képzelni, hogy léteznek gyerekek a teljes nihilben? Akik már magzatként is megsínylik az anyjukat? Itt is több csoport van, többek között például, akik nem akarnak tudomást venni a gyerekükről valamiért, és azok, akiknél valami hiányzik, hogy megéljék a csodát. Mondjuk az ép értelmük. Aztán, lehet, hogy elfogadja a terhességet, de nem hatja meg. Láncdohányos végig, vagy apu veri, mint a répát pocakosan is, vagy leszorítja növekvő hasát, elszívja azt is ami a kertben nő, folyamatosan fertőzésnek teszi ki a magzatát… Elég durván hangzik, igaz? Pedig az állami gondozott gyerekek túlnyomó hányada már pocaklakó korában olyan traumákat szerez, amit más száz év alatt. Már érzelmi megterheléssel, el nem fogadással, ridegséggel érkeznek a világba.
Aztán jön a születésélményük…. Beszélünk arany óráról, meg első szopizásról, és háborítatlan szülésről, baba-mama szobáról. Annyira érzékenyen érint, ha nem kapjuk meg az újszülöttünket az első pár órában. Aztán évekig emlegetjük, hogy milyen igazságtalan volt a rendszer.
Hogy működik ez azoknál a babáknál, akik biztosan nem haza mennek a kórházból? Világra jönnek. Anyu kínlódik, megszüli, aztán egy óra múlva már rágyújt a cigire. A nővérek karjukba veszik a kicsit, és már viszik is. Mennek egy külön ágyba, osztályra, bárhova. Hiszem, hogy a nővérek ezeket a gyerekeket külön extra-szeretetben részesítik, de anyuval már nem találkozhatnak. Végre megszűnik a pici számára az a sok stressz, ami a pocakban érte, de nem sok jó jut neki. Nincs egyetlen ismerős hang sem. Egyforma érintés. Szopizás. Anyatej. Meleg, ölelő kar… Néhányan egészen betegek lesznek ettől. Mások kicsit megnyugszanak, de sírnak a szeretetért.
A most érvényben levő gyermekvédelmi törvény értelmében 12 év alatti gyermek nem kerülhetne be otthonba. Három év alatt meg pláne nem. De mi van akkor, ha nincs elég nevelőszülő, aki elhozza a picit a kórházból? Most is csak a csecsemőotthon lesz a célállomása.
Tudnotok kell, hogy nagyon kevés újszülött kerül örökbefogadásra azok közül a csecsemők közül, akik nem a vérszerinti családjukkal hagyják el a kórházat. Talán 6:1-hez arányt mondanám. Ennél biztosan nem alacsonyabb a szám. Szóval, van hat baba, akiket senki nem várt. Akik a megszületésük pillanatában a senki gyerekei. A hetedikért már sorban állnak az örökbefogadók.
A jogrendszer lehetőséget ad a vérszerinti szülőknek, hogy alkalmassá váljanak a gyermek nevelésére. Akkor is, ha a harmadik, ötödik, tizenegyedik gyerekét szüli meg az az anya, aki a korábbi gyermekeit sem neveli. Ez van. Ebben próbálnak meg a gyámhatóságok valahogy evickélni, szem előtt tartva azt, hogy a lehető leggyorsabban rendeződjön egy baba sorsa. De ez idő… És nem csak az első arany óra veszik el a rengetegben, hanem az első hét, az első hónap, sokszor az első teljes év, mire családba kerül az a kisbaba.
Tudom, hogy szívfacsaró dolgokról írok. De térjünk is vissza az eredeti gondolathoz: éppen kimegy a csecsemő a kórházból, és még nem sok szívmelengető babusgatással, szeretettel, feltétel nélküli törődéssel találkozott. Gondolhatnánk, hogy oda annak a nyugodt felnőttkornak! Az intelligenciának! És még csak egyhetes szegénykém.
De húzzunk is 19-re lapot. Nem kerül nevelőcsaládba az újszülött. Mert nincs férőhely, nincs épp mozgósítható nevelőanya, nincs elég nevelőszülő stb. Megy a csecsemőotthonba. Azért itt sem katonatisztek dolgoznak, hanem jóérzésű nők, de itt jön a DE.
8-12 órát dolgoznak. Egy-két gondozó jut akár egy tucat, 3 év alatti gyerekre. Etesd őket, fürdesd, öltöztesd, cserélj pelust. Ja, és eszedbe se jusson kiégni! Ne idegesítsen a sírás, beszélj, gügyögj, add meg nekik az összes érintést, babusgatást, amit családba kapna, hogy majd kiegyensúlyozott felnőtt legyen. Hupsz. Nem megy. Már megint lőttek az IQ-nak. Meg még legyen is idegrendszerileg instabil szegény kisgyerek. És el is múlt az első, meghatározó időszaka, ami a kiegyensúlyozottságot hozta volna meg egész életére. Persze, hogy deviáns, viselkedési problémás, alacsony intelligenciájú ember lesz belőle. De hogy is lehetne ebben a felállásban más?
Most jöjjön az én hármam kezdő története. És az öt évvel későbbi állapotuk.
Hármas, a fiúcska, a fenti kört élte meg. Még a gyermekvédelmi törvény megváltoztatása előtt született, így az ő „természetes” útja a kórházból a csecsemőotthonba vezetett. A rendszer változása révén csak másfél évesen „szabadulhatott”. Egyszer azt mondta a fejlesztője, hogy bármennyit is teszünk érte, vele, azt sose feledjük el, hogy az életének alappillérei romokban hevernek. Mivel nem volt szeretgetve, babusgatva, hordozva és ölelve anyai kartól, ezért ezek soha nem pótolható hiányosságok maradnak az ő életében. És „csak” másfél évről beszélünk. Lassan öt éve van velünk. Ő az, aki a leggyorsabban bezár, ha baja van. Nem szeret hozzánk bújva elaludni. Sokszor van olyan napja, hogy inkább hagyja őt mindenki békén. Ő befolyásolható mások által a leggyorsabban. Értelmi képességei neki a leggyengébbek hármójuk közül. Az érzelmi életét már sikerült felturbózni, kötődik hozzánk, de nagyon sokszor bizonytalan. A szeretetlenséget – minden figyelem és törődés ellenére – túl sokszor megéli.
A tesója volt otthon három hónapot. Utána került a csecsemőotthonba. Neki – így mondhatnánk, hogy – volt anyukája legalább az első három hónapban. Mondhatnánk, de nem mondjuk, mert ennek az anyaságnak a minősége értékelhetetlen. Nem véletlenül lett „Ördög öreganyja”, mert a magzati traumái máshogy, de folytatódtak otthon. Ő valódi elhanyagolást élt át, ami a mai napig őrjítő erősséggel tör fel, ha nem kap nyomban enni, ha nincs testkontaktus, ha nem pisilhet, ha kell. Még mindig nem tudja ezeket az ösztöneit késleltetni. Rossz napjaiban mindenki ellenség. Akiket el kell pusztítani. Nagyon nehezen hiszi el, hogy szerethető. Mivel fél évesen került a családba, így van egy év előnye a bátyjával szemben. Annyival több simi-humit kapott, és valószínűleg ez lesz a befolyással a felnőtt életére is.
Csendes Négyes szerencse csillagzat alatt jött világra. Ugyan sok jóval nem kecsegtettek bennünket, amikor megkérdezték, hogy vállalnánk-e, de rá tud cáfolni minden negatív jóslatra. Pontosan azért, amit az ominózus cikk ír. Ő sem érkezett egyszerű várandóságból. Problémás család újabb problémás gyerekének ígérkezett. Születése után két nappal már a kezünkben tartottuk. Egy hétvégét volt család nélkül, aztán hétfőn hoztuk, és azóta is szeretethalomban él. Valóban működik az összefüggés a babusgatás és a fejlődés közt, mert szélvész sebességgel tágul az értelme. Okos, értelmes nagylány. Aki nem mer elaludni nélkülünk, és olykor megáll az ágyunk mellett éjjel sírva: „Ugye, anya, ti nem hagytok el? Nagyon félek, hogy megint elhagy valaki!” (Nem ismeri a pontos születéstörténetét.)
Most, a legszívesebben azt mondanám, hogy a világ akkor lenne ideális hely, ha minden állami gondozásba kerülő újszülött azonnal szerető családba kerülhetne, ha a gyermekvédelmi törvényben foglaltak megvalósulhatnának, és nem kellene pár napnál többet szerető burok nélkül töltenie egyetlen babának sem. Talán, ezzel is lehetne elkerülni, hogy félresiklott, elkallódott életek legyenek…
Vajon milyen sok gyerekkel programra indulni? Ezt a részt se hagyd ki!