Ha jobban körülnézünk, alig találunk ma olyan területet a gyereknevelésben, amelyről ugyanúgy gondolkoznánk, mint 100, vagy akár 40 évvel ezelőtt. A cél minden esetben az egészséges, boldog ember nevelése volt, az odáig vezető útról azonban sokszor gyökeresen mások voltak az elképzelések, mint ma.

Babagondozás

A babagondozás területén, annyi vargabetű után az utóbbi évtizedekben kezdünk visszatérni a gyökerekhez. Az együttalvás, a hordozás és az igény szerinti szoptatás a társadalom alsóbb rétegeiben a 20. század elejéig természetes módja volt a csecsemők nevelésének, amit legfeljebb a kényszerűség – például az anya korai munkába állása – korlátozhatott.

Az első világháború után azonban ez változásnak indult. Orvosok és pszichológusok egyre nagyobb számban kezdték hirdetni, hogy már újszülött kortól elengedhetetlen az óra szerinti etetés, az éjszakai szoptatás az ördögtől való, a síró babát felvenni és megvigasztalni tilos, ha pedig a kisgyereket – akár csak alkalmanként – a szülők maguk közé veszik az ágyba, azzal örök életre szóló kárt tesznek benne. Hermann Alice Emberré nevelés című, 1946-ban kiadott – és sok szempontból még ma is kifejezetten modernnek ható tanácsokat is tartalmazó – könyvében arról panaszkodik, hogy hiába a gyerekorvosok és védőnők áldozatos felvilágosító munkája, sok anya még mindig össze-vissza szoptat, és minden sírásra felkapkodja a gyereket.

A „felvilágosító munka” végül meghozta a gyümölcsét, és a nyolcvanas évekig természetes volt az időre szoptató, sírni hagyó nevelési módszer. Csak a kilencvenes évektől kezdett elterjedni, és jó tíz éve vált újra általánossá a nézet, hogy az éhes babát mindig megetetjük, a sírásra vigasz a válasz, és egyre többen merik bevallani, hogy ők bizony együtt alszanak a gyerekükkel – bár még ma is hallani olyat, hogy valaki attól fél, elkapatja a pár hónapos babáját, ha reagál a hívására.

Csecsemőjét fürdető anya, 1940
Forrás: Fortepan / Győző József

Szobatisztaság

„Az egészséges gyerek kétéves korára szobatiszta.” – olvasható A dolgozó nő otthon című 1960-as tanácsadó könyvben. Hogy ezt elérjék, a már ülni tudó gyereket naponta többször a bilire rakták, így egy idő után kialakult benne egy feltételes reflex azzal kapcsolatban, hogy ilyenkor mi a teendő.

A sietség magyarázata a textilpelenkák macerás kezelése – fazékban kimosás, szárítás, majd vasalás – volt, azonban a mosógépek, később az eldobható pelenkák megjelenése mindezt szükségtelenné tette. Amióta sokkal egyszerűbb gyereket pelenkázni, mint hónapokig pisis-kakis ruhákat mosni, vagy erőnek erejével a kicsit a bilin tartani, a szobatisztaság kialakulása szépen kitolódott 2,5-3 éves korra. Kevesebb stressz, kevesebb szorongás, békésebb légkör – a modern mosható pelenkák egyre szélesebb körű elterjedésével pedig talán a környezetet terhelő iszonyatos mennyiségű eldobható pelenka mennyisége is lassan csökkenni kezd majd.

 

Biliző gyerekek a Nagykőrosi Konzervgyár bölcsődéjében, 1970
Forrás: Fortepan / Péterffy István

Fegyelmezés, büntetés

Bár a testi fenyítést már a 19. század végén sem tartották célravezető nevelési módnak, az iskolákban történő betiltására 1945-ig, a családból száműzésére pedig 2004-ig kellett várni – legalábbis hivatalosan. A gyakorlatban az utóbbi évtizedekig előfordultak pofonokat osztogató tanítók, és az otthon falai között is lassan változik csak a szemlélet – bár szerencsére ma már legfeljebb elvétve akad olyan, aki a nadrágszíjjal fegyelmezést tartja a gyereknevelés üdvös módjának.

A szelídebb büntetési formákról való gondolkozásunk viszont nagyjából évtizedenként változik. Az ezredforduló környéki, teljesen megengedő trend után 2010 környékén újra divatba jött Jo Frost, vagyis a Szuperdada a büntiszékkel – ami gyakorlatilag a jó öreg sarokba állítás enyhén modernizált változata – hogy aztán az utóbbi néhány évben újra drasztikusan veszítsen a népszerűségéből.

Egy trend azonban biztos: a 20. század eleje óta minden egyes generáció engedékenyebben nevel, mint ahogy őt nevelték.

 

Tanterem, 1949 – az iskolákban 1945-ben tiltották be a testi fenyítést.
Forrás: Fortepan / Kovács Márton Ernő

Szexualitás

Szabó Magda a Régimódi történetben írja, hogy édesanyja milyen szexuális nevelést kapott a 19. század végén: kiskamaszként párzó macskákat mutattak neki azzal a körítéssel, hogy „minden férfi ezt akarja”, az először menstruáló, és erről korábban mit sem tudó kislány felvilágosítása kimerült annyiban, hogy „jól vigyázzon, innentől minden hónapban megjöjjön neki, hogy úgy ne járjon, mint az anyja” (aki esküvő előtt esett teherbe), a nászéjszaka pedig teljesen felkészületlenül érte. A többi területen sem feltétlenül ástak a dolgok mélyére: Révai nagy lexikona szerint például az önkielégítés rendkívül káros szokás, amely megszüntetésének egyetlen módja a szigorú felügyelet.

Igaz, talán még ma is van hova fejlődnünk ezen a területen, és megdöbbentően sokan vallják, hogy a felvilágosítással elég megvárni a 12-13 éves kort, a hivatalos álláspont szerint – amelyet egyre többen ültetnek át a gyakorlatba is – a nyílt kommunikáció ezen a területen is kezdetektől fogva alapvető fontosságú.

Lányok 1918-ban – néha teljesen felkészületlenül érte őket a nászéjszaka
Forrás: Fortepan / Fortepan

A gyerek helye a családban

A legellentmondásosabb terület, amellyel kapcsolatban egymással látszólag szembeforduló folyamatok zajlanak több mint 100 éve.

A gyerek a család egyenjogú tagja – mondjuk ma. Amit ezen értünk – véleménye meghallgatását, szempontjai figyelembe vételét, érdekei mindennél előbbre helyezését – az elmúlt évszázadokban ismeretlen volt. Mégis, ha közelebbről megnézzük, régen a gyerekek sokkal inkább kivették a részüket a család mindennapi életéből – abból az életből, amely a legkevésbé sem forgott körülöttük, ám az alakításában ők maguk nagyon is tevékenyen vettek részt.

Falun már a 3 éves is libapásztorkodott, városban sem volt kérdés, hogy meg lehet-e bízni akár már egy óvodást korút valamilyen apróbb házimunkával. Tízéves korára már a legtöbb gyerek képes volt fát aprítani, egy egyszerűbb ebédet megfőzni, és az sem volt kérdés, vigyázhat-e egy ennyi idős a fiatalabb testvérére. Később, ha az idősebb gyerek munkába állt, a legnagyobb természetességgel adta bele a keresetét a közös családi kasszába, és örült, ha legalább valamennyi zsebpénzt viszontlátott belőle.

Kislány a konyhában, 1913.
Forrás: Fortepan / Fortepan

Felnőtt testben gyerek lélek

Miközben ma minden korábbinál tovább tart a gondtalan gyerekkor, vagyis az élet minden területén később várjuk el az önállóságot, mint néhány generációval ezelőtt, sok gyerek minden eddiginél jobban ki van téve a felnőttek gondjainak. Nem ritka, hogy nagycsoportos óvodásokat nyomasztanak olyan politikai vagy környezetvédelmi problémák, amelyeket néhány évtizede még senkinek sem jutott volna eszébe a gyerekével megtárgyalni.

A fizikai érés is generációról generációra korábbra tolódik, miközben lelkileg és gazdaságilag egyre később válnak a fiatalok felnőtté. Míg a századfordulón 14-15 évesen kezdett egy lány menstruálni, majd néhány éven belül férjhez is ment, ma a se nem gyerek-se nem felnőtt állapot akár 10-15 évig is eltarthat, sajátos, eddig kevésbé ismert problémáknak téve ki a fiatalokat.

Bulizó fiatalok, 1969.
Forrás: Fortepan / Sándor Dávid

Borítókép: Reggeliző család, Budapest, 1956. Forrás: Fortepan / Vojnich Pál