Tavaszi könyvcserepikniket szervez szombaton a Kopaszi-gáton a Bookline
Az én Szárszóm, az én József Attilám: gondolatok a költészet napja kapcsán
Hogy milyen balatonszárszói gyerekként felnőni? Csupa izgalom! Ott a Balaton, az őszi lombhullás, a dombok, a löszfal és a nyári időszak pezsgő élete. És földijei vagyunk József Attilának.
A nagyszüleim házától két utcányira, a dédanyám lakhelyének szomszédságában áll a Múzeum. Óvodás koromban jártam ott először. Emlékszem a színes üvegtéglákra, a hatalmas vonatkerékre, és a különleges illatra. A két néni (az egyiknek mindig fel volt kötve a karja) egész évben felváltva volt az egykori lakásban. Hamar megtanultuk, itt egy nagy költő lakott, akit elütött a vonat. Aztán megtanultam a nevét: JózseFatilla. Ötévesen ennyi pont elég volt. Fatilla bácsinak azért volt ilyen fura neve – szerintem – mert egy ember nem viselhet két férfi nevet. Elég sokáig tartott megjegyeznem, hogy ne hívjam JózseFatillának.
Felsős koromban a szárszói iskola padjait koptattam, addigra már megtanultam, hogy József Attila a dédanyám szomszédja, és ismert ahhoz, hogy április 11-én őt ünnepeljük a versekkel együtt. Elég nagy voltam hozzá, hogy megismerjem a családi történeteket, melyek A Nagy Budapesti Költőről szóltak, szigorúan otthon. Hogy minek mi volt az igazságtartalma, azt a homály fedi, de ettől olyan izgalmas szárszóinak lenni. Minden családnak volt egy története róla.
A nagyapáméknak a múlt század elején kocsmájuk volt a falu centrumában. A dédanyámék üzemeltették, míg államosítás helyett, fel nem számolták az ivoldát. Én már csak a befalazott ajtót láttam, az átalakított házat. Aludtam ott, ahol József Attila fröccsözött. (Igaz, egy gömbvillám is járt abban a szobában, de ez egy másik családi sztori.)
Igazán emberi, de mégis misztikus dolog, hogy dédanyámékhoz járt megkóstolni a helyi borokat. Aztán – a családi mítosz szerint – a pesti urat nagyon sajnálta a nagyi. Amikor a költő a kocsmából távozott, a rokonom csípőre tett kézzel állt az ajtóban és sóhajtozott:
– Szegény fővárosi ember ez! – mondta – Nézzétek, cipő van a lábán, mégis mezítlábas nyomot hagy!
Sokáig tartott, mire leesett, hogy a felmenőm mennyire szegénynek látta a vendégét. Aki talp nélküli cipőben masírozott Szárszó poros főútján.
A halálának körülményeiről is külön történetünk van. Eszerint a szerelvény nagyon sokáig állt az állomáson. Kikerülni sem lehetett volna, hisz amíg a szem ellátott, szerelvények hosszú sora állt. József Attila nagyon át szeretett volna menni a túloldalra, de megunta a várakozást. Éppen átmászott két kocsi közt, mikor elindult a szerelvény. Maga alá temetve különleges áldozatát.
Hogy tudták-e földijeim, kit gázolt a vonat? Nem. Napokig nem derült ki, hogy elismert ember a halottuk. Azt gondolták sokan, hogy „csak egy” öngyilkos. A temetésre először Szárszón került sor. A Régi Temetőben a mai napig ott az emléksír.
Ide látogattunk el a barátnőmmel minden évben április 11-én. A feladat ugyanis az iskolában, minden felsős osztályban az volt, hogy vigyük a megemlékezés virágait a Költő első sírjára. Mi ketten jelentkeztünk a feladatra, mert a Régi Temetőben tekeregni kihívás volt.
Óriási csokor kerti virággal indultunk útnak. Először is minden gyereksírra tettünk virágot. Próbáltuk kitalálni, mi okozhatta halálukat. Betegségek? Mérgezések? A szülők figyelmetlensége? Örök titkok. Aztán mentünk a rokonainkhoz. Volt bőven elhunyt családtag. Mire elértünk a neves helyre, a virágcsokor megcsappant, de azt a pár szálat örömmel tettük le. Kicsit gondolkodtunk, hogy mit kellene még tenni, végül mondtunk egy Miatyánkot – azzal nem lőhetünk mellé.
Ezt minden évben a középiskoláig megismételtük. Utána mentünk a szervezett iskolai ünnepre. Ugyanis Balatonszárszón a Költészet Napja az egyik legnagyobb ünnep volt! Híres színészek szavaltak nekünk, könyvstandokon megvehettük a legújabb antológiákat. Annyi verseskönyvet még sosem vásároltam, mint akkor! Könyvmoly családból jöttem, ahogy a barátnőm is, ezért az éves beszerzésünket ott intéztük, hiszen helybe hozták! A könyvek illata, tapintása örökre meghatározta sorsunkat. Sosem felejtem el Hegedűs D. Géza előadását. A-kő-béka-lassan-ment-pont.
Sorsom úgy hozta, hogy a középiskolát több száz kilométerre Szárszótól kezdtem. Ilyen messze kerültem az igazi Költészet Napjától. Ott már nem volt izgalmas József Attila földijének lenni. Nem voltak már nagy ünnepek. Költők. Színészek. Versek.
Az utóbbi években csatlakozom április 11-én a Posztolj Verset Az Utcára felhíváshoz, teleragasztom a várost különböző versekkel. Mert jó. Érzés. Emlékezni József Attilára. És a közös Szárszónkra.
Csatlakozz Te is a felhíváshoz: www.posztoljverset.hu
Ragaszthatsz az utcán, de a FB-ra is kiteheted kedvenc versedet!
Tedd próbára tudásodat, teszteld, mennyire ismered a gyerekverseket!