Az elmúlt években észrevétlenül is az életünk része lett. Esténként fiaimnak rendszeresen mesélek a könyveiből. Sokat és őszintén beszélgettünk A tesó-ügy kapcsán. Suliba készülődve forgattuk az Iskolások kézikönyvét, a Milu sorozat kötetei is ott sorakoznak a gyerekszoba polcain. Szeretem az őszinteségét, a sokszínűségét, a humorát. Finy Petra legújabb kötete, az Óvodások kézikönyve nyár elején jelent meg, hamarosan pedig a Marlenkát is olvashatjuk.

Petrával ebédidőben találkozunk, nem messze a Jaffa Kiadótól, ahol dolgozik. Érdekesség, hogy még további két kiadóval áll élénk kapcsolatban. A Manó Könyveknél jelennek meg gyermekkötetei, a felnőtteknek szólókat pedig az Athenaeum adja ki.

 

– Korábban is írtál már könyvet ovisoknak. Az Óvodások kézikönyve miben más, mint az Ovi-ügy?

– Az Ovi-ügynek talán kicsit felnőttes a humora, sok benne a szójáték, az irónia. Olyan családban nőttem fel, ahol mindenki szójátékokat gyártott, és folyvást humorizált. Ez megjelenik a szövegeimben is. Ám úgy éreztem, a felnőtt humor időnként sok a gyerekeknek. Szerettem volna egy olyan ovis könyvet, ami képileg is részletesen bemutatja, hogy a gyerekek milyen környezetbe kerülnek. Hálás vagyok a sorsnak, hogy Rippl Renáta volt az illusztrátorom, és mindenben összedolgozott velem. A gyerekek és a szülők jobban rá tudnak hangolódni az ovikezdésre azáltal, hogy a könyvben látják, hova kell tenni a váltócipőt, hogy néz ki a csoportszoba, és milyenek benne a játékok. A szöveg pedig – az Iskolások kézikönyvéhez hasonlóan – letisztultabb, objektíven mesél az oviról és az ovikezdéssel kapcsolatos félelmekről.

– Amikor a fiaimmal az óvodába készülődtünk, sok hasonló témájú kötetet olvastunk, nézegettünk. Úgy érzem, az Óvodások kézikönyve sok szempontból hiánypótló…

– Több könyvemnek, így ennek is családsegítő szerepe van. Vágyam, hogy az Óvodások kézikönyve ne csak mankó legyen, hanem ennek kapcsán a családtagok többet beszélgessenek egymással, így is támogatva a gyereket. A magam példájából indultam ki, hisz sok szülővel találkoztam, és láttam, hogy nagyon izgultak ovikezdés előtt. Főleg azok, akiknek a gyerekük nem járt bölcsibe. Először rémisztő lehet, hogy egy szinte vadidegen emberre bízzuk a gyermekünket. Talán ez az első igazi nevelési lecke a szülőknek.

– Vannak anyukák, akik nehezebben engedik el csemetéjüket az oviba. Talán nem is nagyon akarják, hogy leváljon róluk a gyermek. Emlékszel, hogy az ovikezdést anyaként miként élted meg?

– Vegyes érzéseim voltak, mert a két lányom teljesen más személyiség. A nagyobb kisgyerekként is mozgékony, nyitott volt, sokszor vittem magammal, az utcán, a járműveken is integetett, gagyogott mindenkinek. Később vidékre költöztünk, és gyakran jártunk össze azokkal a szülőkkel, akiknek a gyerekeivel együtt került az óvodába. Szerencsés helyzet volt, hogy már szinte a teljes csoportot ismerte, mielőtt elkezdte az ovit. Így könnyebben levált rólam.

– A kisebbek lányoddal nehezebben ment az ovikezdés?

–  Ő érzelmesebb, bújós, igazi Skorpió-gyerek, akinek kell a sok ölelés és babusgatás. Vele megszenvedtük egy kicsit az ovikezdést. Nekem is nehezebb volt őt elengedni, mert láttam, hogy sokat kínlódik. Volt sírás, többször furcsán néztek ránk a szülők, az óvó nénik. Ám a beszélgetés, a kommunikáció az ilyen nehezebb helyzetekben is sokat segíthet. Az óvó nénik tapasztaltak, érdemes rájuk hallgatni akkor is, ha olyat mondanak, ami a szülő számára elsőre akár drasztikusnak tűnhet.

Nekem nagyon tetszik, hogy az Óvodások kézikönyvében a szülők összegyűjthetik az első ovis emlékeket, belekerülhet a kicsi kézlenyomata, rajza, ovis fotója. Ez a te ötleted volt?

–  A kiadó javasolta, és nagyon hálás is vagyok érte. Szülőként próbáljuk elrakni a rajzokat, kis alkotásokat. Ezek talán egy könyvben jobban megmaradnak. Néhány év múlva nagyon jó érzés lesz majd elővenni, nézegetni.

–  Vannak, akik szinte semmire nem emlékeznek az óvodás évekből, mások emlékezetében viszont élénken él ez az időszak. Neked vannak konkrét ovis élményeid?

– Nagyon szép emlékeim vannak az óvodáról. Különleges épületbe jártam a Városmajor utcába. Kós Károly tervezte, és mesebeli kastélytoronynak tűnt, hisz fel kellett menni egy kis csigalépcsőn. Gyönyörű volt az udvara, és izgalmasnak találtam a csoportban a sok játékot. Illetve büszkeséggel töltött el, hogy ott volt a vagány nővérem, aki bizony, ha kellett, megküzdött értem, hogy óvja a kistesóját.

– Korábban mesélted, hogy autózás közben szeretsz írni. Ez még mindig így van?

– Ez akkor volt, amikor Pilisszentkereszten laktunk, és nagyon sokat vezettem. Az autóban mindig volt mellettem egy kis füzet, és piros lámpánál gyorsan lejegyzeteltem néhány sort. Engem a táj nagyon inspirál. Gyönyörű helyen laktunk a Pilisben, szép szerpentin vezet fel oda, és az mindig beindította a fantáziámat. Gyerekkoromban is utazás közben találtam ki sztorikat: fejben is utaztam. Kinéztem az ablakon, és jöttek a történetek. Most BKV-val járok, de így is sok történetet lehet elcsípni.

– Az írás mellett egy könyvkiadónál is dolgozol. Hogyan tudod összeegyeztetni a hétköznapi munkát az írással?

–  Időben nagyon nehéz, és szellemileg sem egyszerű, mivel a Jaffa Kiadóban sok szöveg megy keresztül rajtam. Nekem igazából az a nehéz, hogy kiürítsem a fejemet írás előtt, és csak a saját szövegemre koncentráljak. Erre leginkább péntekenként van lehetőségem, akkor nem megyek be a kiadóba.

–  Feltűnően sok könyved jelent meg eddig. Épp ezért nehéz elképzelni, hogy csak péntekenként írsz. Van máskor is van néhány lopott órád, hogy leülj a géphez?

– Amióta irodai munkám is van, kevesebbet írok. Igazából az Óvodások kézikönyvének már régebben megvolt a szövege. Ősszel jelenik meg a felnőtteknek szóló Marlenka, küzdök is vele, hogy befejezzem határidőre. Az a gondom, hogy regényt írni nem lehet csak péntekenként. Írás közben együtt élek a szereplőkkel, ilyenkor beköltöztetem őket magamhoz. Hét közben esténként, ha már a lányaim lefeküdtek, szoktam a könyvhöz kutatni, jegyzeteket készíteni, gyűjtögetem az ötleteket és az anyagokat.

– A gyerekkönyvek mellett sorban jelennek meg a felnőtteknek szóló írásaid is. Át kell állítani az agyadat egy-egy gyerekkönyv után?

– Szeretek gyerekeknek írni, természetesen a lányok a fő ihletadóim. Igyekszem úgy megalkotni a szöveget, hogy az a felnőttek számára is élvezetes legyen. Ám nagyon közel állnak hozzám a női sorsok is, szívesen írok krízishelyzetekről, kényes, lelki témákról. Az első felnőtt könyvem, a Madárasszony a depresszióról szól. Ez sok nőt érint, mégis hajlamos a magyar társadalom elbagatellizálni.

–  Ugyancsak nehéz női sorsot mutatsz be az Akkor is című regényedben. Feltételezem, az sem véletlen, hogy körülbelül 40 éves voltál, amikor megjelent ez a könyved.

– Az életközép válsággal a legtöbben nem tudnak mit kezdeni. Ilyenkor sokan szembesülnek azzal, hogy valószínű nem lesz több gyerekük. A nagyobbakkal pedig már nincs annyi teendő. Jut az embernek egy kis ideje magára, és bizony felteszi azt a kérdést: hol volt ő eddig, jó irányban haladt az élete, lelkileg kerek tudott maradni? A regényeimben természetesen vannak megtörtént események. Csak akkor tudok hiteles lenni, ha átélem azt, amiről írok. Nem váltam el, bár nyilván voltak nehezebb helyzetek az én házasságomban is, de akadtak a környezetemben olyanok, akikkel pontosan az történt meg, mint az Akkor is szereplőjével.

– Amikor otthon írsz, elvonulsz, becsukod magad mögött az ajtót?

– Nem, nem szoktam becsukni. Ha valamit határidőre meg kell írnom, akkor megbeszélem a lányokkal, hogy most felteszem a fülest, de bármi van, jöjjenek oda hozzám.

– A lányokkal, a férjeddel mikor tudsz minőségi időt tölteni?

– A csajokkal sokáig az uszodában töltöttük a hétvégéket, mert versenyszerűen úsztak. Az nem lehetett minőségi idő, de azért igyekeztünk ilyet is teremteni. Most, amikor vége lett a sulinak, a Könyvhétnek, elszöktünk egy kicsit, hogy négyesben lehessünk a természetben. A férjem madarász, természetfotós, szeretünk kirándulni, túrázni, jó volt egy kicsit elmenni a városból. Ha csak, tehetjük, megszökünk vidékre vagy a „zöldbe”, szeretjük az aktív, sportos kikapcsolódást. Illetve gyakran kézműveskedünk, szívesen festünk kerámiát, rajzolunk, főzünk, sütünk a lányaimmal.

Ezeket a Manó Könyveket se hagyd ki! Még a nyaralásra is bepakolhatod a csomagba. 

5 remek könyvújdonság nyárra: ezek biztosan lekötik a gyerekeket

Fotó: Éles Balázs

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg barátaiddal!

Ne maradj le többi írásunkról sem, csatlakozz Facebook közösségünkhöz!
Instagram oldalunkhttps://www.instagram.com/anyanetmagazin/