Egyenruha, finom menza, és évente újrakevert osztályok – ilyen volt a brit iskolarendszerben magyarként

Családunk három évet töltött Skóciában, így első kézből szerezhettünk tapasztalatot egy, a magyartól nagyjából mindenben eltérő oktatási rendszerről. És bár volt, ami sokkal jobban tetszett, mint itthon, azt azért nem árt már a legelején leszögezni, hogy a széles körben elterjedt városi legendától eltérően ott sincs kolbászból a kerítés.

Gyerekeink 5 és 3 évesek voltak, amikor a családunk 2015 szeptemberében, a férjem tanulmányai miatt három évre Skóciába költözött. A “nagyfiú” azonnal a sűrűjébe került: bár az ügyintézéssel vártunk két hetet, utána pedig szerencsére pont közbeszólt az őszi szünet, egy hónappal az érkezésünk után megkezdte az iskolát.

Egy nap az iskolában

A skót gyerekek az angoloktól eltérően születési hónaptól függően 4,5-5,5 éves koruk között kezdik az iskolát, rögtön az első osztályban, tehát nincs előkészítő évfolyam. Innentől viszont már nagyon hasonlít a napjuk az angolokéhoz. Általános iskolában reggel 9 és délután 3 között van tanítás egységesen minden évfolyamon. Ebben az időben mindössze kétszer van szünetük: egyszer délelőtt 15 perc, és egy egyórás ebédszünet.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a fennmaradó időt a padban szorongva töltik. Óra alatt jönnek-mennek, a kicsik leülnek a szőnyegre, kézműveskednek, kísérleteznek, a hétévfolyamos általános iskolában szinte teljesen ismeretlen a mi fogalmaink szerinti frontális tanóra. Órarendjük sincs, a tanár persze megtervezi előre a napot, de ezt nem közli a szülőkkel. Bármiféle számonkérés, osztályozás szintén nincs, év végén kapnak egy részletes szöveges értékelést, amit valóban a tanító fogalmazott meg. Házi feladat elhanyagolható: hétfőn hazavisznek valami minimális mennyiségű feladatot, amit pénteken kell visszavinni. És vannak szülők, akik még ez ellen is lázadnak.

A mi fogalmaink szerinti napközi sincs. Reggeli ügyelet az iskolában 8-tól van és fizetős, délutáni napközi pedig magánszervezésben, több iskola tanulóinak összevonva, méregdrágán. Aki tudja, kerüli.

Az iskola költségei

Az állami iskola teljesen ingyenes, és ezt úgy értsd, ahogy írom. Semmi járulékos költség nincs, a tankönyveket, füzeteket, még az utolsó radírt is az iskola biztosítja, és bent is tartják. A brit gyereknek még tolltartója sincs, csak a tízóraiját viszi reggelenként az iskolatáskájában. Amíg ott éltünk, az első három évfolyamnak az ebéd is ingyen volt, és úgy tudom, azóta ezt felsőbb évfolyamokra is kiterjesztették Az ebéd egyébként sem az itthon megszokott menzakoszt: mindig többféléből lehetett választani, volt hideg/meleg, húsmentes és halal (muszlimok által is fogyasztható) verzió is. A dolognak persze megvolt az a hátránya, hogy a gyerekeim hónapokig éltek szendvicsen és pizzán, mert hát ők azt szerették.

Az egyetlen valódi költséget az egyenruha jelenti, de az egyrészt olcsó, másrészt lehet rá támogatást kérni, harmadrészt pedig, mivel a gyerek egész héten abban van, sokkal kevesebb egyéb ruha kell neki, tehát anyagilag még jobban lehet vele kijönni. Az egyenruhakérdést amúgy nem is veszik mindenhol túl szigorúan: nálunk bőven megfelelő volt a fekete leggings, fehér póló, iskolai pulcsi összeállítás – de azért a kislányomra szívesen adtam iskolai egyberuhát, mert nagyon cuki volt benne.

Kulturális különbségek kezelése

Ez volt az, amitől a leginkább tartottunk, és ami a legkellemesebb meglepetésként ért.

Nagy-Britannia kulturálisan és etnikailag rendkívül sokszínű ország, ezt a sokszínűséget pedig nem eltüntetni, inkább hangsúlyozni kívánja. Szó sincs arról, amivel itthon néha riogatnak, hogy betiltják a karácsonyt, mert sérti a más vallásúakat, épp ellenkezőleg: tartják a karácsonyt – és előadják Jézus születését, amiben a muszlim gyerekek is szerepet kapnak – megemlékeznek a kínai új évről, a Ramadánról, a hindu, buddhista és még ki tudja, milyen ünnepekről. A fiam tanítónője év elején utánaolvasott, és tudta, hogy hozzánk december 6-án jön a Mikulás! Minden évfolyamon van pár gyerek, aki egy szót sem beszél angolul, ezt mindenki képes kezelni, és felzárkóztató órákat tartanak nekik. Mi egyszer egy arab és egy kínai anyukával hárman tartottunk felolvasást az osztálynak a saját anyanyelvünkön.

Közösségi élet

Ez volt számunkra a legfurcsább. Nem is az, amikor kint voltunk, hanem az, amikor hazajöttünk.

Talán nem minden iskolában ez a helyzet, de kint az iskolának semmi közösségszervező ereje nem volt. Se szülői értekezlet, se szülők közös Messenger-csoportja. Ez már csak azért is ment volna nehezen, mert az osztályokat minden évben újrakeverik, osztályfőnököt is újat kapnak évente. Ez például a fiamat teljesen kiborította, akárkivel barátkozott össze, az következő évben másik osztályba került, a harmadik tanítónővel kapcsolatban pedig kijelentette, nem fogja szeretni, mert minek, ha úgyis csak egy évet marad velük.

A pedagógusokkal a kapcsolat korrekt, de szigorúan a hivatalos keretek között marad. Évente két fogadóórát tartanak, ahol megmutatják a füzeteket, elmondják, miből milyen szinten áll a gyerek, de lelki életre, vagy pláne pletykálásra semmi esély. Ahogy arra sem, hogy egymást bejelöljük a közösségi oldalakon – többek között azért sem, mert fogalmam sincs, Miss Brown-nak vagy Ms Ayoubinak mi a teljes neve.

Magyarországra visszatérve ez volt számomra a legfurcsább. Az iskolai szülőcsoportnak nagyon örültem, de azt már nehezen kezeltem, hogy az egyik gyerekem tanárával szülőtárs vagyok a másik gyerek osztályában, a tanítókat pedig egy évig eszembe se jutott bejelölni Facebookon – mint utóbb kiderült, én voltam ezzel egyedül így az osztályban. De a gyerekeknek nyolc évig legalább nagyjából ugyanazok az osztálytársaik, ami összehasonlíthatatlanul nagyobb biztonságot ad nekik.

Végül hazajöttünk…

Amikor lejárt a három év, hazajöttünk. A 6 éves kicsi elsőbe ment, a 8 éves nagy kor szerint harmadikat kezdett volna, de inkább visszatartattuk, másodikos lett.

Azóta is sokan kérdezik, melyik rendszer tetszett jobban, és megbántuk-e a hazatérést. A második kérdésre a válasz határozott NEM. Nem bántuk meg. De hogy melyik rendszer a jobb? Erre nem lehet egyértelműen válaszolni.

Kettejük közül érdekes módon a nagy vette sokkal jobban az akadályokat. Talán szerencsénk is volt, mert egy szuper türelmes tanító nénit fogtunk ki, de sem a magyar olvasás, helyesírás, se a rendszeres tanulás, házi feladat, a sokkal kötöttebb napirend nem okozott neki gondot. A régi suliból a finomabb menza hiányzott neki egyedül, és gyakran elmondta, hogy “itthon legalább tanulunk is valamit az iskolában.”

A kicsi viszont szenvedett. Hiába lett újra elsős, hiába volt a többieknek is éppúgy minden új, mint neki, őt megviselte a korai kelés, a sok lecke, a rengeteg kötöttség. Visszasírja a mai napig, és csak annak örül, hogy legalább az osztályt nem bolygatják minden évben. A rettenetes lenne neki.

Szerintem meg… vegyes. Az ingyenes, stresszmentes iskolát eltanulhatnánk tőlük, de az évenkénti tanító- és osztályváltás számomra értelmezhetetlen és indokolatlan, és azt sem bánom, hogy itthon az iskola nyitva tartása azért jobban alkalmazkodik a dolgozó családok igényeihez. A személyesebb hangvételt megszoktam, és szeretem is már.

Szép és tanulságos időszak volt, egészen máshogy látjuk a világot azóta. De már nem mennénk vissza semmi pénzért.

Képek: freepik.com

Kapcsolódó tartalom:

„Fájdalmas” dalok a 80-as, 90-es évekből – ezekre buliztunk, amikor még menő volt ostoba nőkről énekelni Azok a csodás 80-as évek! Ezek nélkül nem volt nyaralás… Ezeket a kérdéseket tedd fel magatoknak, mielőtt a gyereked elkezd egy különórát Ilyen lesz jövőre a tanév: már most írd be a szüneteket a naptáradba!