Igazi élményt jelent kézbe venni Finy Petra legújabb könyvét. A Bodzaszörp bájos, szívet melengető, sokszor humoros történetekkel, csodaszép képekkel tiszteleg a nagyszülők előtt, akik segítik, védik unokáikat, ha kell, akkor pedig a cinkosaikká válnak. A könyvet lapozgatva biztos, hogy minden felnőtt nosztalgiával gondol vissza a gyermekkorára. A népszerű írónővel még a Hadik Kávéházban beszélgettünk.

Ebben a különleges, nehéz évben talán még jobban felértékelődött a nagyszülők családon belüli szerepe, a velük töltött idő. Jobban féltjük őket, mint eddig bármikor. Véletlen, hogy a Bodzaszörp a koronavírus-járvány első hulláma után jelent meg?

– Biztosan hatott rám tudat alatt az, hogy a vírus miatt jobban el vagyunk szakítva a nagyszülőktől. De ez a téma amúgy is közel áll a szívemhez. A kötet nagyszülőkről szól, de nem egy család életét követi végig. Olyan nagymamákat és a nagypapákat ismerhetünk meg benne, akik valamilyen módon segítenek az unokáiknak, vagy csak meglepetést szereznek nekik, mondjuk azzal, hogy egy lombházikót építenek a születésnapjukra. Esetleg lelki támogatást nyújtanak egy iskolai bántalmazás után. Komolyan odaállnak melléjük, és érzelmekkel próbálnak hatni a gyerekekre.

– A nagyszülőkről milyen képek jelennek meg lelki szemeid előtt, milyen érzések ugranak be velük kapcsolatban?

A süteményeket mindenképpen a nagymamámhoz kötöm. Akárcsak a szabadban való létet, a kirándulást, a kertészkedést, a szünidők nyugalmát. Ezek mind megjelennek a kötetben is. Ha a nagyszülőknél vagyunk, akkor az a szappanbuborékból való kitörést is jelenti. Olyan plusz ingereket, élményeket tudnak adni a mai városi gyerekeknek, amikre nagy szükségük van.

– Neked milyen kapcsolatod volt a nagyszüleiddel?

Nagyon jó, főleg az apai nagymamámmal. Magyartanár volt, és komolyan vette, hogy megtanítson fogalmazni. Természetesen nem szigorúságra kell itt gondolni. Segített a tanulásban, és figyelt arra is, hogy szépek legyenek a füzeteim. Illetve olyan csodálatosan szavalt, hogy bármelyik színésznő megirigyelhette volna, és úgy énekelt, hogy mindenki felkapta rá a fejét. Egészen kicsiként el tudott varázsolni akár egy Babits-verssel is. Nagyon mozgalmas volt vele az élet, rengeteget utaztunk, lelkileg és fizikailag is sokat kaptam tőle.

– Akkor lehet, hogy ő indított el az írói pályán?

Valamilyen szinten biztos, és nagyon hálás vagyok neki. Állandóan szójátékokat gyártott, és ez aztán végigment az egész családon. Tőle tanultam, hogy merjük használni a szavakat, játsszunk velük bátran.

– A Bodzaszörp történetei hogyan születtek? Saját élmények alapján írtad, vagy kitaláltad a sztorikat?

Rengeteg személyes inspiráció van bennük. Az írói munkának ez az érdekessége és az izgalma. Hozott anyagból tudok a legjobban dolgozni, és ehhez jönnek a fikciók. Mondok egy konkrét példát: apukáméknál volt egy nagyon aranyos golden retviever kutya, Fickó. A Kutyaszív című történet neki állít emléket. Ő egy végtelenül türelmes jószág volt: a gyerekek húzogathatták a fülét és ugrálhattak a hátán. Léna lányom másfél éves lehetett, és hatalmas szeretetében megharapta a kutyát, aki még ezt is rezzenéstelenül viselte. Ezt is megörökítettem a könyvben. Megjelenik továbbá az elbeszélésekben az én nagy kedvencem, Houdini is. Az egyik kisfiú, aki nehezen alszik el, végül a nagypapa segítségével egy tőle vett trükkel szabadul meg a rémálmoktól. Nagyon hatott rám Fahidi Éva élete és munkássága. Őt abban a mesében idéztem meg, ami arról szól, hogy a nők manapság a ráncaikat próbálják takargatni, és nem tudják azokat elfogadni. A lombházikóról szóló mese kitaláció, sajnos nekem soha nem volt, pedig nagyon szerettem volna.

–  Gondolkodtam azon, hogy hány nagyszülőkről szóló mesekönyvet olvastam, és nem igazán jutott eszembe egy sem. Te is hiánypótlónak szántad ezt a kötetet?

–  Bízom benne hogy az. Ez a könyv tisztelgés a nagyszülők előtt, hisz a láthatatlan munkájuk – legyen lelki, szellemi, vagy éppen az, hogy vigyáznak az unokákra – eddig nem is nagyon jelent meg könyvekben. A történetek talán abban is segítenek, hogy az unokák közelebb kerüljenek a nagyszülőkhöz, és az egymástól – a COVID vagy a digitális világ által elszakított generációk újra egymásra találjanak. Nem véletlenül van benne a könyvben a Tavasz-applikáció mese, ami arról szól, hogy a nagypapa hogyan szedi ki az unoka kezéből a telefont. Úgy viszi el pecázni, hogy közben – mint egy applikációt megmutogatja neki a természet csodáit. Az egyik legviccesebb mese pedig az, amiben Skype-olnak a nagyszülők, és barátkoznak a tablettel, amit először tablettának hallanak. Ez egy mókás, közben a generációkat egymáshoz közelebb hozó történet. Talán pont a nagy bezártság alatt mintha átértékelődött volna a nagyszülők szerepe, ezért különös aktualitása lehet a könyvnek.

–  Miért pont a Bodzaszörp meséről kapta a kötet a címét?

–  Ha a nagymamámra gondolok, akkor először a bodza és a menta ugrik be róla. A bodza volt a kedvence, de nem csak szörp formájában. A virágait palacsintatésztában sütötte ki, a bogyójából pedig bodzakását készített.

–  Ahogy hallgattalak, belegondoltam abba, hogy milyen sokat változtak néhány évtized alatt nagyszülők. Az egyik nagymamám még állandóan kendőt hordott és sütivel várt. A mai szupernagyik pedig mindenhova rohannak a gyerekkel, és nem áll távol tőlük a technika sem.

–  A nagyszülők is digitalizálódtak, Viberen, e-mailben tartjuk velük a kapcsolatot. Mivel rengeteg testvér, unokatestvér van a családunkban, a nevelőmamám is e-mailben küld meghívót egy-egy családi eseményre. Ez régebben elképzelhetetlen lett volna. Ők már tovább dolgoznak nagyon aktívak, és felgyorsult az életük. Nekik is egy kicsit lassítaniuk kellene. A dédnagyszülőké egy kicsit különlegesebb világ volt. Az is lehetne egy újabb mese vagy könyv témája.

Finy Petrával korábban az Óvodások kézikönyve kapcsán beszélgettünk az ovikezdés nehézségeiről.  

Négyszemközt Finy Petrával: őszintén ovikezdésről, női sorsokról, humorról és családról