Balsai Móni: Nem rózsaszínű csillámokkal kirakott út vezetett a sikerekig

Balsai Móni kétségkívül napjaink egyik legfoglalkoztatottabb, legnépszerűbb színésznője. A Liza, a rókatündér tette egy csapásra ismertté, szerepelt minőségi sorozatokban, sikeres filmekben egyaránt. Most a Shirley Valentine budapesti bemutatójára készül, amit férje, Ujj Mészáros Károly rendez. Beszélgettünk a darabról, a közös munkáról, a kisfiáról, aki épp alszik, így Móni a kertben válaszolgat kérdéseimre. A háttérzenét madarak szolgáltatják. Minden olyan idillinek tűnik!

– Azt nyilatkoztad legújabb bemutatód kapcsán, hogy Shirley Valentine eszedbe juttatja a saját kamaszkori vágyaidat, terveidet, gondolataidat a világról. Te miről álmodoztál annak idején?

– Nagyon szeretek álmodozni, akár távoli, elérhetetlennek tűnő dolgokról képzelegni. Shirley Valentine egy 40-es éveiben járó nő, akinek kirepültek a gyerekei, szétcsúszott a házassága, és magára maradt. A darab arról szól, hogy ezek után mihez kezdjen az életével. Visszagondol a kamaszkorára, arra, hogy akkor milyen vágyai, elképzelései voltak. Talán azt kamaszként még nem is sejtjük, hogy mennyi mindent kell megtenni az álmainkért. Nekem nagy vágyam volt, hogy színésznő legyek. Ám oda, ahova eljutottam, nem rózsaszínű, csillámokkal kirakott út vezetett. Az álmoknak és a kitartásomnak köszönhetően mégis azt csinálhatom, amit nagyon szeretek.

– Shirley Valentine a férje mellett magányossá vált. Elgondolkoztál a darab kapcsán azon, hogy mit kell tenni a kiegyensúlyozott, boldog kapcsolatért?

– Ezen folyamatosan gondolkozom. Nyilván mindenkinek vannak könnyebb és nehezebb időszakai, a párkapcsolatnak pedig mélységei, magasságai. Türelmesnek, nyitottnak kell lennünk, és ami még nagyon fontos, hogy kommunikáljunk egymással. Nem tudjuk egymás gondolatait kitalálni. Fontos időt szánnunk arra, hogy beszélgessünk. Lecsíphetünk magunknak három órát mondjuk a szombat délelőttből, amikor csak ketten sétálunk, beszélgetünk. Mondjuk el a másiknak, ha valami fáj, vagy csak hallgassunk együtt, öleljük meg egymást. Ezek nehézségek esetén is tudnak segíteni.

– Ismét a férjeddel, Ujj Mészáros Károllyal dolgozol. Hazaviszitek a munkát, vagy a színházból kilépve rögtön le tudjátok tenni?

– Az a munka, amit választottunk, jellemzi a személyiségünket is. Tehát Károly rendezőként szeret irányítani, és otthon sem tud kibújni a bőréből. Én inkább végrehajtó típus vagyok. Így jól összepasszolunk. Arra azért oda kell figyelnünk, hogy ez ne alakuljon át alá-fölé rendeltségi viszonnyá. Nekem folyamatosan dolgoznom kell azon, hogy ki tudjak állni magamért.

– Károllyal félszavakból is megértitek egymást. Könnyebb vele a munka, mint más rendezőkkel, vagy inkább nehezebb?

– Már Károly nézéséből tudom, hogy mi tetszik neki és mi nem, mit szeretne másként. Tőlem mindig többet vár el, mint másoktól, ez számomra nyilván nehézség. Képzeld, a Shirley Valentine-ra a COVID elején találtunk rá, és a saját konyhánkban, lábujjhegyen próbáltuk, amíg a gyermekünk aludt. Tatabányán mutattuk be a darabot, és előtte öt napig ott készültünk. Egyik este fáradt voltam, már mentem volna haza a gyerekhez, és élesen visszaszóltam Károlynak. Erre ő megkérdezte: te más rendezőkkel is így beszélsz? Mondtam neki, ha ilyen türelmetlen és fáradt vagyok, akkor igen! Nálam is el tud szakadni a cérna.

– Abból, amit elmondtál, arra következtetek, hogy otthon nem ideális próbálni. Ez mennyire nehezítette meg a dolgotokat?

– Jobb, ha a színész bemegy a színház szent terébe vagy egy próbaterembe, hisz akkor ott csak a feladatára koncentrál. Nem mondom, hogy otthon, a konyhában próbálva, nem futott át az agyamon, amikor ránéztem az edényekre a mosogatóban, hogy hú, nem mosogattam el. Nehezebb kikapcsolni a külső tényezőket a saját környezetemben. Károllyal előre meghatároztuk, hogy meddig tart a próba, előtte és utána pedig minden egyébbel foglalkoztunk.

– Egyedül állni a színpadon mindig nagyon nehéz feladat. Szereted az ilyen kihívásokat?

– Elsőre ijesztőnek tűnt, hogy másfél órán keresztül egyedül nekem kell lekötnöm a nézőket. Itt nincs egy másodperc sem, hogy a darabon kívül legyek, folyamatosan koncentrálni kell. Minden előadás egy érdekes utazás. Nehéz feladat, de nagyon megéri. Ebben a darabban az a csodálatos, hogy bár egy nő monológja, de az életről, a boldogságkeresésről szól. Nők, férfiak, fiatalok, idősebbek egyaránt találnak benne valamit, ami megérinti őket. Shirley sok humorral világít rá arra, ha bátrak lennénk, magasra tudnánk jutni. Ez a mű ajándék a léleknek, egy igazi szeretetcsomag.

– Otthon téged is vár előadások után egy drága szeretetcsomag, a kisfiad. Az anyaság színésznőként is megváltoztatott?

– Igen, nehezebb koncentrálnom, a színpadon kívül hagyni a gondolataimat. A lelkem leghátsó, legmélyebb bugyrába is beköltözött a fiam, és nehéz, hogy ne gondoljak rá mindig. Persze fáradtabb, kialvatlanabb is vagyok, nem működik úgy a memóriám, mint korábban. Igaz, a gyerekversek pillanatok alatt belemennek a fejembe. Sőt, sokszor elalvás előtt is ezek jutnak eszembe. Szerencsére nem dolgozom sokat, rengeteg időt töltök a fiammal.

– Egy gyermek igazi tanítómester. Te mit tanultál a fiadtól?

– Még több türelmet. Nem vagyok türelmetlen, de időnként el tud fogyni. Próbálom minél jobban megélni az adott pillanatot, az „itt és mostban” létezni. A fiam nagyon szereti a szerepjátékokat, a verseket. Tulajdonképpen minden napom egy hosszú színházi előadás.

Nézd meg a darab ajánlóját! 

Fotó és további érdekességek az előadásról, információk a jegyekről: Centrálszínház

Olvasd el Trokán Nórával készült beszélgetésünket is! A csodaszép színésznővel a Ma este felnövünk előadás kapcsán beszélgettünk. 

Trokán Nóra: Nem emlékszem arra, hogy a szüleim miatt másként kezeltek volna

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg barátaiddal!

Ne maradj le többi írásunkról sem, csatlakozz Facebook közösségünkhöz!
Instagram oldalunk: https://www.instagram.com/anyanetmagazin/

Kapcsolódó tartalom:

Középiskolásoknak digitális oktatás, rendezvénytilalom, kijárási korlátozás: Orbán Viktor újabb intézkedéseket vezetett be Balázs Andi türelmet és bátorságot kérne egy képzeletbeli varázspálcától Trokán Nóra: Nem emlékszem arra, hogy a szüleim miatt másként kezeltek volna Peller Mariann: „Közel állok ahhoz, hogy elfogadjam ezt a testet, amit kaptam”