Balázs Andi: Egyáltalán nem bánom, ha Kasszás Erzsiként emlegetnek
Szókimondó, színes egyéniség, állandóan pörög, vibrál, és hatalmas szíve van: leginkább ezek a jelzők jutnak eszembe Balázs Andreáról. A népszerű színésznőt két évtizede láthatjuk színpadon, számos filmben szerepelt, az országos ismertséget mégis az egyik áruházlánc reklámja hozta meg számára. Sokat elárul róla, hogy a COVID-járvány kezdetén maszkokat varrt rászorulóknak, karácsonykor pedig magányos embereket látott vendégül.
– Említetted, hogy nagyon zsúfoltak a napjaid, premierre készülsz. Ilyenkor más Balázs Andi, mint a bemutató után, vagy amikor viszonylagos nyugalomban telnek a napjaid?
– Igen, hisz a premier mindent felülír. A főpróba hetében minden gondolatom az előadás körül forog. Most már álmodom róla, és ilyenkor az összes színészparám a felszínre tör. Olyan rémálmaim vannak, hogy elkések, nem jutok be a színpadra, nem találok meg egy kelléket, elfelejtem a szöveget, az előadás végén pedig a nézők nem tapsolnak.
– Akik közelebbről ismernek, mesélik, hogy mindig sugárzol, ahol megjelensz, mindent beragyogsz. Már gyermekkorodban is rendelkeztél ezzel a különleges képességgel?
– Bármilyen furcsa, sokáig visszahúzódó gyerek voltam, a szavamat alig lehetett hallani. Aztán egyszer csak mintha megnyomtak volna rajtam egy gombot, megjött a hangom, és a társaság középpontja lettem. Mindig is későn érő típus voltam: 21 évesen érettségiztem, később kezdtem fiúzni, mint a többiek. Már megszoktam, hogy nekem minden később jön az életembe, mint a kortársaimnak.
– Az sem véletlen, hogy korábban szót emeltél az iskolai zaklatások, bántalmazások ellen. Mesélted, hogy neked is kijutott belőle. Ez mennyire keserítette meg a mindennapjaidat?
– Összességében vidám voltam iskolásként is. Talán épp ezért tudok erről a témáról beszélni. Azoknak a gyerekeknek, akiket tanítok, azt szoktam mondani, hogy az iskolában nem kell 30-40 elfogadó barátra vágyni, elég kettő is. Ők viszont legyenek őszinték és támogatóak. Nekem is voltak olyan barátaim, akikhez mindig fordulhattam, így nem éltem meg annyira tragikusan a nehezebb helyzeteket sem. Arról nem beszélve, hogy azért mindig én voltam az osztály bohóca. Már akkor is nehezen viseltem a feszültséget magam körül, és mindent megtettem a jó hangulatért.
– Otthon is szerető, védelmező burok vett körül. Mindig a legnagyobb szeretettel beszélsz a szüleidről.
– Anyukám és apukám 41 évig éltek együtt boldogságban, szerelemben, és a kapcsolatuknak nem válás, hanem édesanyám halála vetett véget. Mindig tudtam hozzájuk menekülni, ha bármi bajom volt. A mai napig van lehetőségem arra, hogy felemeljem a telefont, vagy odabújjak apukámhoz és a testvéremhez. A mi életünkben is előfordultak tragédiák, szörnyűségek, betegségek, de mindig olyan erős kötelék volt köztünk, hogy az minden nehézségen átsegített.
– A szüleid mit szóltak ahhoz, amikor bejelentetted, hogy színész szeretnél lenni? Támogattak, vagy inkább féltettek ettől a viszonylag kiszámíthatatlan pályától?
– Semmiben nem fogtak vissza. Ezért fordulhatott elő az, hogy először cipőfelsőrész-készítőnek tanultam, és csak 21 évesen érettségiztem. Közben diákszínjátszóztam, vers- és prózamondó versenyeket nyertem, Kazinczy-érmes lettem. Így látható volt, hogy ez lesz az én valódi utam. Amikor érettségi után színész akartam lenni, apukám azt mondta: olyan munkát válassz, amit akkor is szívesen csinálsz, ha nem fizetnek érte. Ez bejött, hisz többször előfordult, hogy anyagilag nem érte meg egy színházi munka, viszont lelkileg sokat adott. A lényeg a szüleim számára mindig az volt, hogy boldog és kiegyensúlyozott legyek.
– Említetted, hogy tanítasz, önismereti, önfejlesztő órákat tartasz gyerekeknek. Melyek azok a legfontosabb gondolatok, értékek, amiket szeretnél átadni a tanítványaidnak?
– Nagyon fontos, hogy kommunikáljanak egymással, merjenek beszélgetni. A digitalizáció világában, amikor pillanatok alatt kapnak információt mindenről, sok esetben felszínessé válhatnak, eldeformálódhatnak a kapcsolatok, a barátságok. Nem tanítom őket, hanem inkább elmondom nekik, én hogyan csinálom. Értékes időt próbálok tölteni azokkal, akik fontosak számomra, és sokat beszélgetünk. Amikor beülnek az órámra, először még visszafogottak, majd a végén hatalmas mosoly, nagy ölelés kíséretében mondják: köszönöm, Andi, beszélgetni fogok a szüleimmel, a barátaimmal. Az egyik legkedvesebb történetem, hogy a „Pandémia 1.0 –ás időszak” alatt, az online óráim után épp ittam a kávémat, amikor az egyik szülőtől e-mailt kaptam. Összerándult a gyomrom, hogy vajon mit rontottam el. Ám az állt az üzenetben, hogy nem tudom, mit mondott a gyerekemnek, nem érdekel, mit csináltak a három óra alatt, de utána a kamaszlányom megölelt, és azt mondta: nagyon szeret.
– A színház és a forgatások mellett tévézel, saját rádióműsorod van. Ezeket szerelemből, hobbiból csinálod?
– Az igazi szerelem számomra a színház. Ha pihenni akarok, akkor is színházi előadást nézek. Az oktatás, a televíziózás, a rádiózás, a forgatás csak a szeretőm. Feltöltenek, izgalmas élményeket adnak, de a szívem mindig visszahúz a színpadra. A színházat soha nem szorítanám háttérbe más miatt. Amint bejön egy felkérés, mindent leépítek az előadás miatt, tehát nem vagyok annyit a képernyőn vagy a suliban.
– Sokféle arcodat láthattuk. Ennek ellenére nem zavar, ha még mindig Kasszás Erzsiként emlegetnek?
– Dehogyis, egyáltalán nem bánom. Az is egy szerep volt. Van, aki Kasszás Erzsiként emleget, más Irodaszörnyként A Félőlényből, vagy Selyem Cinkaként Az ördögből. A reklámig is játszottam színházban, voltak szép szerepeim, kaptam díjakat, de annak köszönhetően jutottam el szélesebb réteghez. Arról nem beszélve, hogy Kasszás Erzsi habitusa nem áll tőlem olyan messze.
– Rengeteget dolgozol. Mikor és hogyan töltődsz?
– Hála Istennek nagyon könnyen! Egy mikroközösségben élek a párommal, a négy kutyánkkal, és egy igazi szeretetgömbben tudok pihenni. Az is sokat ad, ha este főzök egy jó ételt, meghívjuk a barátainkat, társasjátékozunk, beszélgetünk, néha akár hajnalig is, lelkizünk, és megváltjuk a világot. De akkor is töltődöm, ha Gábor kezét fogva, kettesben megnézünk egy filmet, vagy elolvasok egy jó könyvet, netán szórakoztatom az embereket a közösségi média felületein.
– Nagyon szimpatikus, ahogy az agyonfilterezett közösségi oldalakon is az igazi arcodat mutatod, felvállalod önmagadat. Fontosak számodra a visszajelzések?
– Nagyon élvezem, ha visszajelzést kapok. Abban a reményben töltök fel egy vicces videót, posztot vagy bármilyen tartalmat, hogy az eljut valakihez. Nekem mindennél többet jelent, amikor azt olvasom, hogy az egész napom olyan rettenetes volt, a főnököm szemétláda, a buszon lökdöstek, a boltban kiderült, hogy nem vittem magammal a pénztárcámat, a gyerek egyest kapott matekból, de most itt ülök a fürdőkádban, és jókat nevetek a posztjaidon. Emellett persze jól megfér a társadalmi szerepvállalásom, a vers, a próza, a színházi ajánló, sőt még a kudarcot is megosztom a követőimmel.
– Maradjunk a társadalmi szerepvállalásnál! Volt, amikor maszkot varrtál kórházaknak, rászorulóknak, karácsonykor pedig a magányos követőidet láttad vendégül. A jótékonykodásból is te töltekezel?
– Igen! A „Pandémia 1.0- alatt”, amikor hirtelen rengeteg szabadidőm lett, úgy éreztem, hogy valami hasznosat kell tennem. Emlékszem, hogy minden egyes maszk postázásánál óriási örömet éreztem. A maszk készítéséhez megvolt minden eszközöm, az anyagi keretem, hogy megvegyem a gumipertlit, a 100 százalékos pamut ágyneműt, és a varrás sem okozott nehézséget. Az is csodálatos élmény volt számomra, amikor karácsonykor meghívtam 15 magányos Instagram-követőmet vacsorára a kedvenc éttermembe, hogy ne legyenek egyedül.
Olvasd el Trokán Nórával készült beszélgetésünket is!
Trokán Nóra: Nem emlékszem arra, hogy a szüleim miatt másként kezeltek volna
Fotók: Erdős Juci, Forgács Bea
