„A koraszülés mindig fájdalmas élmény” – Őszinte interjú dr. Illés Szilvia pszichológussal
A koraszülés váratlan és megterhelő élethelyzet, amelyben az édesanyák és a családok sok esetben pszichológiai segítségre szorulnak. De vajon milyen kihívásokkal szembesülnek azok az anyukák, akiknek a gyermekük az életben maradásért küzd, és hogyan lehet támogatni őket ebben az időszakban? Mit tehetnek a szakemberek és családtagok? Dr. Illés Szilviát, a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika klinikai szakpszichológusát kérdeztük az érzékeny, de sokakat árintő témáról.
– Egy anyának azt a legnehezebb megélni, ha tudja, hogy a gyermekével nincs minden rendben. Ha a terhesség alatt szembesül ezzel, általában mennyi idő alatt tudatosul a szülőben, rögtön felfogja?
– Általában azonnal érzékeli a helyzet súlyosságát. Optimális esetben orvosi személyzet alaposan tájékoztatja őt a probléma okairól, következményeiről, és kezelési lehetőségeiről. Többször is megkérdezik tőle, hogy jól érti-e, amit mondanak, és van-e kérdése. A kollégáink mindent megtesznek azért, hogy segítsék és támogassák az anyát ebben a nehéz helyzetben. Ha az anya már a terhespatológiai osztályunkon van, akkor folyamatosan kísérjük a terhesség alakulását. Célunk, hogy a kisbabát minél tovább bent tartsuk, és csak akkor vegyük ki, ha már kint jobbak az esélyei a túlélésre, az egészséges életre. Azok az anyák, akiknek már korábban észleltek problémát a terhességük során, általában felkészültebbek erre a helyzetre, mert több szakemberrel egyeztettek, és átbeszélték a kisbaba esélyeit, lehetőségeit és a kockázatokat. A legnehezebb esetek azok, amikor egy akut koraszülés történik, és ezt nem lehetett előre látni vagy megelőzni. Ilyenkor egy krízishelyzetben kell cselekedni, és nincs idő a felkészülésre.
– Ilyen esetekben általában hogy reagálnak a szülők?
– A szülőpár hirtelen a „minden rendben” állapotból egy pillanat alatt kerül át egy ijesztő, kiszámíthatatlan élethelyzetbe. Az ő esetükben kiemelten fontos, hogy azonnal tájékoztatást kapjanak, amint bármilyen információ elérhetővé válik. Ugyanez érvényes azokra a szülőkre, akiknek a kisbabájukat a koraszülött intenzív osztályra veszik fel. Amikor a kollégák elmondják, hogy milyen állapotban van a kisbaba, ezt a szülők többnyire azonnal felfogják. Az érzelmi feldolgozás ideje változó lehet, ez órákig, napokig, hetekig vagy akár hónapokig is eltarthat.
– Mit tapasztal: mennyire szokták magukat hibáztatni az édesanyák gyermekük állapota miatt? Gyakran megy az önmarcangolás?
– Fontos célunk és törekvésünk, hogy ezt megakadályozzuk. A koraszülés mindig egy fájdalmas élmény. Az anyuka elveszíti azt a tökéletes várandósságot, amit elképzelt, és szembesül egy teljesen más, beláthatatlan következményekkel járó helyzettel. Ilyenkor nemcsak az új körülményekhez kell alkalmazkodnia, hanem megélnie a veszteséget is. Ez pedig összetett érzés, aminek az egyik gyakori eleme az önvád. A koraszülést a legtöbb esetben az anya nem tudja megakadályozni, ennek az alaptalan önvádnak a kezelésében sokszor segítem az édesanyákat pszichológusként.
– Feltételezem, az a legnehezebb feladatuk, amikor bizonyos esetekben az édesanyákat fel kell arra is készíteni, hogy a várva várt gyermekük nem biztos, hogy életben marad.
– Vannak olyan esetek, amikor már a koraszülés előtt tudjuk, hogy a gyermeknek valamilyen ismert súlyos betegsége van, vagy a méhlepény nem működik megfelelően, esetleg extrém korán és éretlenül születik a gyermek. Ezeken kívül is még számos más esetben merülhet fel a kérdés, hogy túléli-e a baba. Ilyenkor arra törekszünk, hogy segítsük az anyát abban, hogy el tudja viselni a bizonytalanságot, és felkészítjük őt a legrosszabb forgatókönyvre is. A koraszülött osztályon mindig adódhatnak olyan krízishelyzetek, amikor felmerül a halál lehetősége. Ilyenkor fokozott figyelmet, pszichológiai támogatást kapnak a szülők.
– Mennyire fogadnak el segítséget az édesanyák?
– Pszichológusként a koraszülött osztályon kezelt gyermekek szüleivel komplex az együttműködésünk. Nemcsak azért keressük az anyukákat, hogy segítsük őket a krízis helyzetben az élményeik feldolgozásában, hanem azért is, hogy informáljuk őket. Elmondjuk nekik, hogyan tudnak kapcsolódni a babájukhoz ebben a váratlan helyzetben, hogyan tudják segíteni a fejlődésüket, és milyen potenciális fejlesztési lehetőségek lehetnek később. Ez egy közös munka. A pszichológiai segítségnyújtás arról is szól, hogy segítünk felépíteni a számukra ismeretlen helyzetben, hogy hogyan tudnak az osztály életével együttműködni, és miként tudják megadni a speciális igényű babájuknak mindazt, amire szüksége van. A célunk az, hogy lehetőség szerint érzelmileg minél stabilabb, kompetens szülőként legyenek jelen, amihez fontos, hogy felmérjük a pszichés állapotukat, és segítsünk nekik a krízishelyzet kezelni. A koraszülés után sok anyuka a trauma hatására fokozott stresszreakciót él meg, depresszív hangulatba kerül. Ez megnehezíti számukra, hogy megfelelően figyeljenek a babájukra, hogy megfelelő időközönként fejjenek, és így tejet tudjanak biztosítani az inkubátorban gondozott gyermeküknek, esetleg támogatólag jelen legyenek a távolból az otthon lévő gyermekeik számára. Ez mind nagyon nehéz feladat, amiben végig kísérjük őket pszichológiai eszközökkel.
– Mennyi ideig kell fogni a kezüket? Meddig vannak mellettük?
– A mi protokollunk az, hogy addig kísérjük pszichológiai segítséggel az anyukákat, amíg a kórházban vannak. Mivel azonban van egy koraszülött utánkövetési programunk, ahol a babák fejlődését is vizsgáljuk időről időre, így lehetőség van arra, hogy később is kérjenek pszichológiai segítséget. Sokan vannak, akik ezt igénybe veszik, mert amikor hazamennek, akár egy másik kórházból, akár közvetlenül tőlünk, gyakran újra jelentkeznek pszichés tüneteik, vagy megnő a szorongásuk. Amikor már nincsenek a gépek, az orvosok és a nővérek a környezetükben, és egyedül vannak a babával, fokozottnak érzik a veszélyt. Ebben segítünk nekik, hogy jobban tudjanak alkalmazkodni az új otthoni helyzethez, vissza tudjanak egymáshoz szokni az akár hónapokig a kórházi tartózkodás miatt külön élő párok, akiknek ilyen komoly zökkenővel indult életük új fejezete.
– Ilyen helyzetben hogyan lehet segíteni az anyukákat? Milyen módszereik vannak?
– A segítségnyújtásunk formája attól függ, hogy mi a probléma. Néha az anya és a baba közötti kötődés sérül, vagy nem alakul ki megfelelően. Ilyenkor az anyát és a babát együtt kezeljük, és az egymásra hangolódást segítő anya-csecsemő terápiában vesznek részt. Máskor az anyánál hangulatzavar alakul ki, akkor adekvát pszichoterápiát biztosítunk. Vannak olyan helyzetek, amikor nincs konkrét kialakult pszichés zavar, mégis látjuk, hogy az anya és a család hétköznapi működése felborult. Ilyenkor úgynevezett küszöb alatti intervenciókat alkalmazunk. Ezek rövid, célzott pszichológiai beavatkozások, amikben többnyire az anyák vesznek részt. Gyakran dolgozom együtt a családokkal is, mivel egy koraszülés és az azt követő hosszas, gyakran bizonytalanságokkal teli kórházi kezelés mindkét szülőt traumatikusan érintheti.
– Mi okozza az anyák fokozott érzékenységét, amikor gyermeküket koraszülött osztályon kezelik?
– A koraszülött osztály egy intenzív osztály, ahol nincs teljes bizonyosság a gyógyulásra addig, amíg a babák haza nem mehetnek. Itt az anyukák láthatják, hogy a mellettük lévő babák hol jobban, hol rosszabbul vannak. Egy koraszülött baba állapota nagyon könnyen változhat akár egyik óráról a másikra is. Ez egy nagyon feszültségekkel teli élethelyzet, ahol az anyukák életét nagyrészt előre nem látható, nem befolyásolható dolgok határozzák meg. Ez egy hatalmas stressz. Ha a baba veszélyeztetett, akkor még fokozottabban, de ezek csak árnyalatnyi különbségek.
– Ebben a helyzetben hogyan tud a család segíteni?
– A mi célunk az osztályon, hogy az édesapákat is ugyanúgy bevonjuk a babák ellátásába. Az apukák is kenguruzhatnak a babáikkal. Szülőként egyedül nagyon nehéz lenne ezt a helyzetet átvészelni. Ezért fontos, hogy minél több támogató legyen az anyukák mellett, akik finom ételeket hoznak, jó témákról beszélgetnek, vagy sétálnak velük a parkban. Így az anyukák stabilabbak tudnak lenni. Az apák jelenléte rendkívül fontos. Mi nem csak az anyukákkal, hanem a szülőpárokkal is igyekszünk foglalkozni, mert a kutatások azt mutatják, hogy az apukák még jobban ki vannak téve a pszichés veszélyeknek, mint az anyukák.
– Ebbe általában bele se gondolunk, és nem is beszélünk róla…
– Pedig míg az intézményben az anya aktívabb részese a babával kapcsolatos eseményeknek, az apák gyakran csak tehetetlenül figyelik az eseményeket és gyermekük mellett gyakran a párjukért is aggódniuk kell. Ezek az édesapák, akik vagy egyedül élnek ilyenkor, vagy nagyobb gyermekeik mellett igyekeznek helytállni, és munkájuk mellett próbálnak támogatást nyújtani a feleségüknek és koraszülött gyermeküknek is. Az a tapasztalatom, hogy a szülőpárt körülvevő szociális háló, legyenek azok testvérek, szülők vagy barátok óriási segítséget jelentenek. Sokszor már az is sokat számít, ha valaki meghallgatja és érdeklődik az érintettek iránt, mer kérdéseket feltenni, elfogadni a válaszokat, nem sértődik meg az esetleges visszautasításon és toleránsan viszonyul hozzájuk. A kis dolgok is sokat jelenthetnek, például egy finom étel, film ajánlása vagy egy séta a parkban.
– Az anyukák a nehéz helyzetben még érzékenyebbek. Mi az, amit nem szabad mondani nekik mondani vigasztalásként?
– Az érintett családok számára a koraszülés olyan, mint egy meteorbecsapódás. Ha ezt képként elképzeljük, a becsapódás középpontjában a Föld felszínén legalul a legjobban érintettek, a szülők vannak. A többiek, az ismerősök, a barátok, a rokonok, kicsit távolabb helyezkednek el, tehát különböző mértékben, de kevésbé érintettek. Nagyon fontos, hogy a kevésbé érintettek ne adjanak át negatív érzéseket, aggodalmat, szorongást a szülőknek. Csak segítsenek és támogassák a szülőket. A negatív érzéseiket, aggodalmaikat, félelmeiket pedig osszák meg a náluk még kevésbé érintettekkel. A szülők pedig bárkitől kérhetnek segítséget, és bármilyen nehéz érzésüket megoszthatják. A lényeg, hogy az érintettek körén belül a nehéz érzéseket, aggodalmakat mindig csak a náluk kevésbé érintettekkel érdemes megosztani, mert a jobban érintetteknek nagyobb a teher, amivel meg kell küzdeniük.
Amiket biztos nem érdemes emlegetni, azok az aggodalom szülte nagyon negatív forgatókönyvek, amiket az anyukák úgyis gyakran forgatnak a fejükben. Az is fontos, hogy ha a szülők megosztják aggodalmukat, ne nyugtassuk őket alaptalanul, hogy „minden rendben lesz”, mert ezt csak a meg nem értettség érzését növeli bennük, hiszen épp azt tapasztalják meg, hogy minden igyekezetük ellenére nincs minden rendben. Ilyenkor inkább az együttérzésünket érdemes kifejezni, pl. „ Értem, és sajnálom. Ez nagyon nehéz lehet. Miben tudok segíteni, hogy egy kicsit könnyebb legyen?” Az üres, pozitív gondolatok, pl. „ majd a szerencse mellétek áll”, nem segítenek. Aki állandóan kiszolgáltatott, nem tud optimista lenni, amikor látja, hogy rosszra fordulnak a dolgok. Inkább olyanokat érdemes mondani, hogy „ Nagyon drukkolunk, hogy jól alakuljon! És itt vagyunk, hogy segítsünk, támogassunk. Számíthattok ránk.” Ezek segítő mondatok. Csak jelen lenni velük ebben a nehéz helyzetben, a pozitív érzelmeket kifejezni feléjük és az ő igényeikre figyelni, nagy támaszt nyújt az érintett szülőknek.
dr. Illés Szilvia emlékezetes története:
A hosszú várakozás mindenkinek nehéz. Vannak olyan anyukák, akik úgy kerülnek be a kórházba, hogy a baba az életben maradás határán van. A várandósság 21-23. hetén van egy határ, amikor a baba a megszületése esetén még nem maradna életben, itt vetélésről beszélünk. Majd a 24.héten kezd el megfelelő koraszülött osztályos háttér, és nagyon pozitív forgatókönyv esetén esélyük lenni a túlélésre.
Vannak olyan anyukák, akik nagyon sok munkával, és a mi segítségünkkel, még az elfolyt magzatvíz ellenére is (kezelés és folyamatos monitorozás mellett a várandós-osztályunkon fekve) sok időt tudnak nyerni maguk és a kisbabájuk számára. Ebben az idegőrlő helyzetben heteket töltenek a kórházban, és sokszor sikerül átlépniük abba az időszakba, amikor már reménykedhetnek. Egyik ilyen történet, amit kísértem, egy kisfiú története, akinek az anyukáját a várandóssága 22.hetében, a magzatvíz elfolyásakor kezdtem el gondozni és 26 hetesen született meg. Utána végig követtem az itteni és egy másik kórházban töltött időszakát is, még online is beszéltünk az anyukájával. Amikor hazamentek, még volt terápiás kapcsolatunk, és az ő történetüknek nagyon pozitív lett a vége. Most ez a kisfiú egészséges, és boldogan él a családjával. Persze voltak kihívásaik, nehezen szoktak hozzá, hogy együtt vannak. Volt egy testvére is ennek a kis korababának, aki fél évig alig látta az anyukáját, és nehezen szokott össze a kisöccsével, de némi segítséggel sikeresen megugrották ezt az akadályt is. Az ő történetük egyértelmű sikertörténet.
A sztárok között is találunk olyanokat, akik idő előtt születtek!
Hírességek, akik idő előtt születtek – Ma van a Koraszülöttek Világnapja
További cikkekért kövessétek az Anyenetet a Facebookon, illetve az Instagramon!
