Ha tetszik, ha nem, párkapcsolatunk szerves részét alkotja a párunk szüleivel – főleg anyósunkkal – kialakított kapcsolat. Ahogy szüleinket sem mi választjuk, ugyanígy igaz ez (jövendő) anyósunkra. Az azonban rajtunk múlhat, mit kezdünk az eleve adott helyzettel. Sok rémtörténet és rossz példa ellenére lehetséges megbékélni az anyósoddal, és azt is megmutatjuk, hogyan.

Közeleg az Anyák napja, amikor édesanyáinkat, nagyanyáinkat ünnepeljük. Remek alkalom arra is, hogy elgondolkodjunk, vajon párunk szüleivel milyen a viszonyunk, esetleg miképp változtathatunk a fennálló helyzeten. Sokan eleve elzárkóznak attól, hogy közelebbi kapcsolatot alakítsanak ki anyósukkal, pedig a választott férfit-jobb esetben- senki nem ismeri jobban, mint a tulajdon édesanyja. Ezért érdemes nekünk is képben lennünk kettejük kapcsolatáról.

Iokaszté-komplexus vagy egyszerű belemagyarázás?
Sokak szerint eleve lehetetlen őszintén jóban lenni párunk édesanyjával, ennek oka pedig abban az anyai ösztönben gyökeredzik, hogy valahol minden édesanya birtokolni szeretné fiát. A görög mitológiában Ödipusz király története adott nevet ennek a jelenségnek, melyet Iokaszté vagy más néven Ödipális komplexusként emlegetnek. Az első eset az anya fia iránt érzett szerelmét tárja fel, a második ellentétesen, a fiúk anyjuk iránt érzett rajongását jelenti. Iokaszté királynő ugyanis saját fiában volt szerelmes. Szinte belénk ivódott, hogy Párunk, férjünk édesanyjával épp ezért szükségszerű a konfliktus, hiszen a féltékenysége miatt sosem lehetünk elég jók neki. De valóban így van?

Férfi-női energiák, és amit a gyerekkorunkból hozunk
James Redfield Mennyei prófécia című könyvében kifejti, hogy az ellenkező nemű szülővel való kapcsolatunk egész életünket, és későbbi párkapcsolatainkat is meghatározhatja, ugyanis tőlük tanuljuk meg az ellentétes nemű energiák leképezését és átalakítását. A leválás kamaszkorban történik, ha fiúk esetében eddig nem alakult ki az anyjukkal harmonikus kapcsolat, akkor elég nagy rá az esély, hogy az elhanyagolás vagy túlzott féltés miatt torzulás következik be, melynek következtében a későbbi partneren, pl. rajtunk is csattanhat az ostor. Fontos azonban meglátni, hogy nem hibáztathatjuk minden esetben párunk szüleit. A folyamat gyökerét keresve ugyanis ismerni kellene a szülők egykori családi hátterét, a gyerekvállalásuk körülményeit, és máris hasonló helyzetben találhatjuk magunkat, mint amikor két egymással szembenálló tükörbe nézünk: a képek hosszú sora a végtelenbe nyúlik. A legtöbb, amit tehetünk, hogy uszítás vagy veszekedés helyett támogatjuk párunkat a harmónia létrehozásában, és magunk is igyekszünk megteremteni azt az ő édesanyjával. Ehhez hoztunk pár élethelyzetet, melyeken keresztül szemléltetjük a megoldást.

1. A nyitott kapu elve
Juditnak( 62) sokszor hangoztatta a menye, hogy mindig mindenben számíthat rá. Amikor azonban az asszony férjét Alzheimer-kórral diagnosztizálták, a nő angolosan távozott a képből, Judit pedig egyedül maradt, csalódottan és összezavarodva. Tina B. Tessina pszichoterapeuta szerint az olyan ígéretek, melyeket nem tudunk, vagy nem akarunk betartani, csak haraghoz és összetűzéshez vezetnek. A pszichológus szerint sokkal hatékonyabb, ha felelőtlen ígéretek helyett a „nyitott kapuk elvét” alkalmazzuk anyósunkkal, például közösen megegyezünk az időpontokban, amikor meglátogatjuk egymást, vagy ha időpontra vagyunk hivatalosak, és még nem vagyunk biztosak benne, hogy el akarunk menni, akkor kitérő választ adunk: „még meg kell beszélnem a férjemmel” vagy ehhez hasonló kegyes hazugságot alkalmazva.„Téged meg ki kérdezett?”

2. Téged meg ki kérdezett?
„Amikor a menyemet próbáltam hasznos tanáccsal ellátni azzal kapcsolatban, miképp láthatja el egyszerre a családi és a munkahelyi teendőket, dühbe gurult és utána napokig nem állt velem szóba”- meséli Katalin (58).

Amikor anyósunk kéretlen tanácsa épp a szívünk közepébe trafál, gondolkodás nélkül érzelmekkel reagálunk, hiszen úgy érezzük, helytelenít bennünket. Dr. Tessina szerint fontos, hogy ilyen helyzetben megőrizzük a lélekjelenlétünket, és merjük feltételezni, anyósunkat a jó szándék és nem a szurkálódás vezérli. Gondolatban lépjünk túl sértettségünkön a következő mondattal: „köszönöm a tanácsodat, de úgy fogok cselekedni, ahogy én jónak látom.” Ha ő továbbra is ránk próbálja erőltetni saját igazát, tereljük el a szót egy témában tekintélynek számító szakember említésével, pl „köszönjük, de ebben a kérdésben inkább kikérjük a gyerekorvos véleményét.” Ha ez sem hallgattatja el, akkor vonjuk be férjünket, Párunkat, és magyarázzuk el neki, hogy a helyzet már elég kínosan érint bennünket, és szükségünk lenne az ő közbenjárására.

3. Politika, vallás és egyéb tiltólistás témák
Ha választások előtt politizálunk, vagy a születendő gyermekünk vallását kívánjuk párunk szüleivel megvitatni, a vacsoraasztalt pillanatok alatt csatatérré változtathatjuk. Ha tisztában vagyunk vele, hogy ezek és hasonlóan kínos témák kapcsán könnyen lázba jövünk, ha nem értenek velünk egyet, érdemes inkább hanyagolni őket. Egyszerűen és gyorsan leépíthetjük a konfliktust a következő mondattal: „ebből inkább most kimaradok, ha nem haragszotok”. Ha vitába bocsátkozunk, abból senki nem kerülhet ki győztesen, és szócsépléssé alakul a családi együttlét.

4. Minden hibájáról az anyja tehet!
A mondat, melyet a legegyszerűbb kimondani, mert kényelmes és megkímél bennünket attól, hogy szembe kelljen nézni Párunk hibáival. Saci (29) egy nap kifakadt anyósának, amiért az nem tanította meg fiát rendet rakni maga után. Az asszony persze azonnal visszavágott, hogy Saci rendmániás, és mindent túl komolyan vesz. Természetesen nem is reagálhatott volna másképp, hisz meg kellett védenie fiát és saját magát is. Dr. Brann pszichológus szerint semmi esetre se vonjuk be Párunk hiányosságaiba annak anyját, hiszen felnőtt fejjel a saját problémáinkat kettőnknek kell megbeszélnünk.

5. Saját család kontra anyósék
Erika (65) arról panaszkodik, hogy menye az ünnepeket mindig a saját szüleivel tölti, és a házukban sokkal több közös kép található a lány szüleiről, mint róluk. Dr. Brann szerint teljesen elfogadható, ha a feleség könnyebben kijön a saját anyjával, mint anyósával, de azzal is tisztában kell lennie, hogy a házassággal férje családját is megörökölte. Megoldás lehet, ha Párunkkal együtt leülünk, és előre megbeszéljük a közelgő ünnepek napirendjét,hogy melyik helyszínen mennyi időt töltünk, ezzel elkerülhetjük a felmerülő konfliktushelyzeteket.

Hogy milyen családot kapunk örökül párunkkal, az sok esetben a véletlen és a szerencse műve. Lehet, hogy anyósunkkal remek, zökkenőmentes viszonyt tudunk kialakítani, de az is lehet, hogy sok összetűzésre számíthatunk, mert különbözőek nézeteink és személyiségünk. A legfontosabb mégis, hogy ellenségeskedés helyett az együttműködés elve vezéreljen bennünket, hiszen csakis így tehetjük kellemessé tulajdon életünket második családunkkal.