Címke: baba

10 dolog, amit mindenképpen próbálj ki babavállalás előtt

A baba érkezésekor – az örömön kívül – a kihívás is óriási: a csemete kerül a középpontba, és minden más háttérbe szorul. Előre fel sem lehet fogni, hogy ez mennyi lemondással és alkalmazkodással jár. Ha tehát babavállaláson jár az eszed, esetleg útban van a kicsi, az alábbi kalandokra mindenképp szakíts időt. 1. Utazz sokat Ha van még olyan hely, ahová feltétlenül el szeretnél utazni, és megengedheted anyagilag is, semmiképpen ne hagyd ki! A baba érkezése után jóval kevesebb időd és energiád lesz megtervezni és kivitelezni egy nagyobb kiruccanást. Az utazás ráadásul tágítja a látómeződet, más kultúrák és szokások jobb...

Tovább

Fiú-e vagy lány? Így jósolhatod meg előre a kisbabád nemét!

Sokan határozott elképzelésekkel vágnak bele a babavárásba: kisfiút vagy kislányt terveznek, ám a végső döntést mégis a kromoszómaszám határozza meg, nem mi. Az elején lehet találgatni, eljátszatni különböző jóslásokkal és babonákkal: vajon a magzatunk kisfiú lesz-e vagy kislány? Azt mondják, az anyukák 70 százaléka előre tudja, hogy kisfiút vagy kislányt hord-e a szíve alatt. Ráerősíthetünk a megérzéseinkre pár régről jövő praktikával és jóslással, melyeket őseink is előszeretettel alkalmaztak, és amelyek most is a köztudatban élnek. Pocakforma A legnépszerűbb módja a pici nemének meghatározására a kismama hasának alakja. Sokaknak már elég korán kidudorodik a dombocska, jelezve, hogy odabenn egy új...

Tovább

A legfontosabb szoptatási tanácsok: ezeket minden kismamának tudnia kell

Az anyatej természetes, speciális anyagai révén biztosítja a csecsemő aktuális tápanyagszükségletét, a szoptatás pedig megalapozza a kiegyensúlyozott fejlődést, és elmélyíti a kapcsolatot anya és gyermeke között. Az édesanyák 97 százaléka fiziológiailag képes lenne gyermekének szoptatására – közölte az ÁNTSZ. A  szoptatás világnapja kapcsán összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat az anyatejes táplálásról. – Ha komplikációmentes volt a szülésed, rögtön utána megkaphatod a babádat, és tanácsos is minél előbb mellre tenni az újszülöttet. Először mindenképpen kérd szakember segítségét a kórházban! Így rögtön a helyes technikát tanulod meg, és nem kis fájdalomtól kímélheted meg magad. – Nem csupán a babára, az anyára nézve...

Tovább

Legyen kánikulában is egészséges gyermeked bőre: 4 bevált, természetes tipp a nyári babaápoláshoz

Babád leégett a napon? Megcsípte a szúnyog? Kiszárította a víz a bőrét? Fejtörést okoz, hogy mivel kezeld azonnal, hogyan oldd meg a felmerülő problémákat otthon, lehetőleg gyógynövényekkel, vegyszerek nélkül, a legegyszerűbben? Íme, a Herbarting szakértőjének, Szabó-Vida Zsófiának leghasznosabb tippjei! 1. Levendula a horzsolásokra! A levendula antibakteriális hatása miatt segíti a horzsolások és a zúzódások gyógyulását, továbbá csökkenti a rovarcsípések fájdalmát. A legegyszerűbben úgy tudod kihasználni a hatását, ha a levendula illóolajat belecsepegteted a baba fürdővízébe. Fontos, hogy mindig terápiás minőségű illóolajat használj, ami valóban tartalmazza az értékes komponenseket. 2. A sokoldalú körömvirág Ha szeretsz főzőcskézni, könnyen készíthetsz körömvirágkrémet a...

Tovább

A legcukibb babás idézetek: köszöntsd ezekkel az új jövevényt és szüleit!

Baba született a családban vagy a baráti körben? Babaváró buliba esetleg már látogatóba készülsz, és feldobnád az ajándékot egy jó idézettel? Vagy csupán kellene néhány frappáns gondolat a babanaplóba? Itt biztosan találsz neked tetsző babaköszöntőt. ♥Mikor megszületik egy várva várt gyermek, az élet dolgai új értelmet nyernek. Apaszív, anyaszív dobban meg egy párban, új fénnyel ragyognak a világra hárman. ♥Azért, mert szerettek, jöttem a világra, Lettem új fény, csillag, szülők boldogsága. Szeressetek mindig, igaz szeretettel: A kincsetek vagyok: kicsi kincs, de ember ♥Száz közt, százezer közt, azon hirtelen, akármi a próba, megismertem volna: ezt küldték nekem! Itten vagy te...

Tovább

Fogtündér webshop kínálata

Mozog gyermeked foga? A tejfogtartó ládika tökéletes ajándék akkor is, ha már potyognak a tejfogak, és akkor is, ha még nem.

Fogtündér ládika

További cikkek

Kedvenc képeink

Retró mese kvíz

Archívum