Erre van szükségük az igazi városlakó gyerekeknek! Festői helyen, a Cserhát nyugati részén – Budapesttől bő 30 percnyi autóútra – csodás családi farm várja a vendégeket. Házi és háziasított állatok, köztük mangalicák, nyulak, dámszarvas, alpaka, nandu no meg benettkenguruk… A kosdi Robirtok lakóit a látogatók nemcsak a kerítésen kívül vehetik szemügyre, de etethetik, sőt sétáltathatják is. A nemrégiben nyílt farmon olyan élmények várnak a kicsikre, amik még a falusi nagyiknál sem. Mi is végigjártuk a dimbes-dombos birtokot a megnyitón.

Ezek kihagyhatatlanok a Robirtokon

Tehénfejés
Rögtön a farm elején, az istállókból kíváncsian leskelődő lovak néznek farkasszemet a vendégekkel. Jól bírják, ahogy a lelkes látogatók simogatják őket. A közeli sarokban pedig tehenek kérődznek békésen. A bátor gyerekek meg is fejhetik őket a hagyományos módon, kézzel. Nem kis munka ez az apróságoknak, de hamar belejönnek, majd megkóstolhatják munkájuk eredményét, „valódi” tejet kortyolhatnak.

Élményetetés
Egy-két perc séta után sárban dagonyázó mangalicákra leszünk figyelmesek. A játékos kismalacok ugyancsak népszerűek a vendégek körében. A látogatók szorgosan dobálják nekik a száraz péksütiket. Az ormányos medvék etetése talán még ennél is különlegesebb. A kisbárányt pedig még ölbe is vehetik a gyerkőcök.

 

 

Alpaka és dámszarvas sétáltatása
Már csak az állatok sétáltatása miatt is érdemes ellátogatni a Robirtokra, fiaim talán ezt élvezték a legjobban. 5 évesem az elsők között vállalkozott arra, hogy Sérót, az alpakát elvigye egy körre. 7 évesem pedig a szelíd dámszarvas, Barka „pórázát” ragadta meg. A birtokon élő biológia óra részesei is lehetünk: a házigazdák sokat mesélnek az állatokról, sőt az igényesen kialakított információs táblákról is számtalan érdekességet megtudhatunk a lakókról.

Különleges állatok
A Robirtok kedvencei közé tartoznak a benettkenguruk, akik bár kevésbé szelídek, mint a bárányok, a kicsik imádják őket. Gyetvai Róbert, a tulajdonos meséli, hogy Hollandiában háziállatként tartják őket. A nanduval és a struccal már csak kerítésen keresztül ismerkedünk.

Kézműveskedés
Az állatok etetésében, sétáltatásában kimerült gyerekek örömmel ülnek le, hogy alkossanak valamit, amit aztán haza is vihetnek. Sorra készülnek a csillámos szerencsepatkók, a színes névtáblák, az ajtóakasztók. Fiaim körében a gipszfestés is nagy sláger.

Szalmaugráló
Ugrálóvárat szinte minden gyerekrendezvényen találunk. Itt is volt a megnyitón, és persze imádták a kicsik. Ami azonban igazán különleges és csábító, az a szalmaugráló. Az aprónépet nehéz innen elrángatni, kedvükre hempereghetnek, ugrálhatnak, akár anyával, apával együtt is a szalmakupacokon.

Házias ételek
A megfáradt vendégek finomabbnál finomabb ételek közül válogathatnak. A bográcsban főtt babgulyás, vagy a kemencés kenyérlángos a felnőttek körében nagyon kapós. A gyerkőcök pedig inkább – az ugyancsak kemencében sült – kakaós csigát és az állatokat formázó, töltött muffinokat részesítik előnyben. A finom falatokat házi készítésű szörpökkel öblítjük le.

Bárhova megyünk a Robirtokon belül, érezzük, hogy különleges gonddal, szívből épült, szépült. Igazi gyerek- és családbarát hely. A birtoklátogatáson túl táborozni, szülinapozni is lehet itt, sőt a vendégházban bárki megszállhat. Mi ezúttal lemaradtunk a traktorozásról és a lovaglásról, de legközelebb biztos, hogy ezekre is szakítunk időt.

További információ, bejelentkezés: www.robirtok.hu

Fotók: Baráth Mea, Családmesék