Szeretettel Ölellek! Minden levelem végén így búcsúzom. Mindig túltengett bennem a tipi-tapira való hajlam. Anyukám nagyon sokat ölelgetett. Biztosan ezért maradt meg bennem a késztetés, hogy én is öleljek: szeretetből, örömből, bánatból, vagy egyszerűen csak úgy. Megérzem, hogy kinek kéne most egy nagy szeretgetés, és már adom is.

A férjemet is ölelgetem, ha akarja, ha nem. A 18 éves kamaszlakli reggel első dolgaként átnyalábol. Olykor az egész ház összefut egy Tubbies-féle nagyölelésre, vagy csak az épp felém járók borulnak a nyakamba.

Anyósom, aki másfél fejjel kisebb nálam, mosolyogva nyugtázza, amikor pocsék napjaimon felkiáltok:

– Vegyen fel mama és ringasson!

Amikor a legnagyobb lányom a családom tagja lett, és vele kétgyerekes anya lettem, először megközelített, aztán jó nagyokat csapott rám. Négyéves volt, anyukája nélkül élt már akkor régen. Többször eljátszotta ezt a verekedős virtust, mire a barátnőm szólt, hogy talán így próbál testi kontaktust teremteni velem. Valóban. Kellett neki a rendszeres ölelgetés, simogatás egy anyától is, így szépen kezdtük is megalapozni a mélyebb kapcsolatunkat.

Nagy mafla kamasz már ő is, de még mindig a hétvégéink ölelő-cunamiból állnak. Egy kis babusgatással egyetemben.

Aztán jöttek a kicsik. A csajok közül az idősebb (ő már újszülötten lett a családunk tagja), az első perctől ölelő-bugyorban, simogató-zuhatagban kezdte életét. Ő azóta is képes két mondat, dal, tánc és önművészeti magánbemutató közt egy hatalmas öleléssel kedveskedni: – Te vagy a legjobb anyukám! Köszönöm, hogy az anyukám lettél!

A tesópár sokkal problémásabb volt. Egyiküknek sem jelentett semmit se a simogatás, se az ölelés. Eltoltak bennünket. Mivel piciként nem kaptak igazi testi kontaktust, ez számukra zaklatással ért fel, nem kedveskedéssel. Ördög öreganyja például egy cuki idegen által kezdeményezett babafelvevést és ölelést egy erőteljes jobbhoroggal hárított. A néni fájdalmasan felkiáltott, és már nem is akarta őt felvenni.

Évek hosszú munkája volt, hogy megtanulják elfogadni a testi érintést. Örüljenek az ölelésnek, ne irtózzanak a simogatástól. Hiszen nálunk mindenki ezt csinálja. A terápia hatott. Sőt! Ma már nem tudják, hogy hol a határ.

Bárhova megyünk, aki rájuk mosolyog, az kap egy ölelést! A boltban Edit bír minket, köszön is a srácoknak. Úgyhogy rá is repülnek, ölelik, alig tud a lábán megállni. Vagy nénik sétálnak a parkban. A mieink kiszúrják őket. És már futnak is. Ölelééééés! Nagyon sok könnyes szemmel találkoztunk így az elmúlt időszakban. Olyan érzelmi sokkot adott, főleg az időseknek, egy-egy váratlan, feltétel nélküli érzelemmegnyilvánulás, hogy feltört belőlük a sírás.

Talán egyetlen egy nő volt, aki egyszerűen fogta és félrelökte a tárt karú gyerekem.

Sokszor figyelem kísérleti szemmel a reakciókat. Olyan szeretet-áradatot kapnak ezekben a helyzetekben, ami talán segít nekik abban, hogy pótolja a hiányzó öleléseket. Az adónak is, kapónak is. Szeretem, hogy hasonlítanak ebben hozzánk.

Az ölelés nem tud alattomos és hazug lenni. Az ölelés pozitív. Energiát ad. Kell ez neki is, nekem is. Neked is.

Olvastad sorozatunk korrábbi részét? Ha nem, pótold feltétlenül!

Képtelen képességek vizsgálata: Instant család “made in magyar”