A hírt személyesen Harry herceg – II. Erzsébet királynő unokája – jelentette be hétfő délután, majd hivatalos közleményben az udvar is megerősítette.
A tájékoztatásból kiderült, hogy a gyermek már kora reggel, brit idő szerint fél hat előtt néhány perccel a világra jött.
Harry elmondta a windsori rezidenciájuknál összegyűlt újságíróknak, hogy a gyermek nevén még gondolkodnak, de az újszülött és az édesanyja “remekül van”.
Harry és Meghan közös Instagram-oldala beszámolt arról is, hogy a kisfiú 7 font és három uncia, vagyis hozzávetőleg 3260 gramm súllyal született.
Harry és Meghan első gyermeke jelenleg a hetedik helyet foglalja el a brit trónutódlási sorban, nagypapája, vagyis Károly trónörökös, valamint Harry bátyja, Vilmos herceg, Vilmos három gyermeke, illetve saját édesapja, a trónöröklési sorrendben hatodik helyen álló Harry után. Így nem valószínű, hogy valaha az Egyesült Királyság uralkodója lesz.
Az újszülött a 93 éves II. Erzsébet királynő és 98. évében járó férje, Fülöp edinburghi herceg nyolcadik dédunokája.

Harry – II. Erzsébet királynő unokája, Károly trónörökös és a néhai Diana hercegnő másodszülött fia – tavaly május 19-én esküdött örök hűséget Meghan Markle amerikai színésznőnek Windsor ősi királyi kastélyában.
Az esküvő után az uralkodó a Sussex hercege és hercegnője címet adományozta a házaspárnak.

Korábban már mi is foglalkoztunk a témával! 

További részletekért kattints!

Meghan Markle és Harry herceg mindjárt szülők lesznek: ezeket már biztosan tudjuk a királyi babáról