Kedves Szuperhős Anya, aki azt sem tudod, hol áll a fejed!
Csak azt akarom mondani: Veled vagyok. Fogalmam sincs, ki vagy, vagy épp merre jársz és mit csinálsz, de egyben biztos vagyok: jól csinálod. Neked szól ez a pár sor, fogadd tőlem szeretettel.

Tudom, ezer dolgod van, és szívesebben olvasnál valami hasznos infót arról, milyen egészséges uzsonnát csinálj a gyerekednek, vagy hogyan kezeld az anyósodat, Párodat, kisbabádra féltékeny ebedet, de kérlek, ne hagyd abba! Kérlek, olvasd tovább!

Fogalmam sincs, ki vagy, épp merre jársz vagy mit csinálsz, de azt pontosan tudom, min mész keresztül. Nem látlak, de Veled vagyok. Olyan dolgokat tudok rólad, hogy magad is meglepődsz. Például tudom, hogy naponta hány kávét iszol, hogy túléld a napot, és ismerem az ideget, mely csaknem szétrobbant téged, és ami minden koffeinadagot túlszárnyal, ha arról van szó, hogy éber maradj fontos helyzetekben. Tudom, hogy nap mint nap megkísérled azt, ami lehetetlen: jó anya, feleség, munkatárs, barát akarsz lenni. És bár tisztában vagy vele, hogy ez meghaladja az erődet, mégis nekivágsz: nap mint nap, hétről hétre. Mert a fejedben és a szívedben is ott él a kép, amilyennek képzeled magad. Ez a kép olyan tökéletes, hogy szinte belesajdul a szíved, mert nem éred el, bármennyire küzdesz is érte. Foggal-körömmel, és olyan mélységes bűntudattal, hogy legszívesebben “kinyírnálak” érte.

Aztán amikor elszakad a cérna, csak ülsz a kocsiban a szupermarket parkolójában, magad elé bámulsz, és mindenről elfeledkezel. Jólesik az a pár lopott perc, amit semmittevéssel tölthetsz. A munkahelyedről már eljöttél, nagymama ment a gyerekért az oviba, és Te még nem értél haza, hogy felvedd az otthoni rutint. Ez a pici idő a tied. Néha legszívesebben üvöltenél. Vagy világgá mennél. Mert olyan sok. Minden. Az élet. A család. A felelősség. És mégis csinálni kell.

Tudom, hogy sok. Nagyon sok. Lehetne kevesebb, mert tudjuk, másoknak könnyebb. Akiknek csak a háztartás van, akiknek nem kell visszamenni dolgozni, akiknek van választásuk. Akik a gyerekükkel maradhatnak, ha szeretnék. Neked nincs. Menni kell, pénzt kell keresni, és emellett háztartást vezetni, talpon maradni. A lista végestelen hosszúra nyúlik: szülői értekezlet szerdán ötkor ( hogy oldom meg, hogy odaérjek a munkahelyemről..?), fogorvos időpont-egyeztetés a lányomnak, fürdőszoba-takarítás,  színes mosás, ajándék a tanítónéninek, aki nyugdíjba megy (miért is vállaltam el ilyen őrültségeket..?), mi legyen vacsorára, ottalvós parti a szomszéd kislánnyal, ja, és hajat is kéne mosnom végre.

Naponta ezer dologgal zsonglőrködsz, ne csodálkozz, ha nem vagy képes mindenre. Nem is kell, oké? Úgy érzed, megőrülsz, kitéped minden szál hajad, mert szétszórt vagy, rendetlen, foltos a ruhád, két különböző mintájú zoknit húzol reggel, mert nem találtad a párját. Türelmetlen vagy, üvöltesz a gyerekekkel, akik ijedten merednek rád, mi bajod. Mert ők azt várják, hogy jókedvű légy, derűs, mint aki bedrogozott egész napra (nem is olyan rossz ötlet végső soron), sose kiabálj, mert egy jó anya nyugodt anya. Egy jó anya nem csinál ilyesmit. Vagy csak Te gondolod, nem is a gyerekek? Csak Te gondolod, hogy ilyennek kell lenned, ezért maszk mögé bújsz, mint minden más Anya körülötted, például én is, aki ezt a levelet írom?

Nem látlak, de Veled vagyok. Nem látlak, mert nem engeded. Mert nap mint nap felveszed a maszkot, ami mögött erősnek és rendíthetetlennek tűnsz, elrejted mögé az összes kételyt, aggódást, bűntudatot és megfelelési kényszert, ami nyomaszt.

Ez nem leszúrás. Tényleg. Mind ezt csináljuk. Elrejtőzünk, így csak saját magunk láthatjuk, azokat a fránya gyengeségeket, melyekkel minden nap szembe kell néznünk. Mert nem vagyunk tökéletesek, bocs, de nem megy. Ezt leírom Neked akkor is, ha nem ismerlek. Bebújunk az „ Anya- páncélzatba”, és nem engedjük, hogy bárki meglessen bennünket. Ott ülünk a játszótéren a homokozó szélén, és nem engedjük, hogy bármi is kilátszódjon belőlünk. Mert hibázni ciki.

Elárulom, én is hibázom. És nem érdekel, ha ciki. Az se ciki, ha néha nálad esik le a labda. Mindenkinél leesik egyszer. Olyan nincs, hogy mindig elkapod, csak a mesében. Ahol a herceg ellovagol Hamupipőkével az alkonyatban. De ebből már idejekorán kinőttünk, rájöttünk, hogy többet érünk. Mikor növünk ki abból is, hogy elfogadjuk magunkat anyaként? Csak választás kérdése.: patinás, ragyogó lakás, mosolygós családi fotó (alkalmi fotózás negyvenezerért) vagy csoki és bor. Te döntesz.

Hajrá, én Veled vagyok. Ja, és minden oké, jól csinálod.

Egy Anya (Baj)társ

Jász Veronika

Kolléganőket ez a cikk ihlette!

Ha úgy érzed, hogy fenyeget a kiégés veszélye, vess be néhány bevált praktikát! 

A jó anyakat is fenyegeti a kiégés: így kerüld el vagy győzd le!

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg barátaiddal!

Ne maradj le többi írásunkról sem, csatlakozz Facebook közösségünkhöz!
Instagram oldalunk: https://www.instagram.com/anyanetmagazin/