Még a legjobb szülővel is megesik, hogy olyat mond a gyerkőcének, amit azonnal visszaszívna. Néha azonban magunk sem tudjuk, hogy bizonyos utasítások ártalmasak-e vagy sem. Íme néhány biztosan tiltólistás mondat!

Szülőként gyakran kicsúsznak a szánkon olyan szavak, melyekkel ösztönösen nevelni akarunk ugyan, de több kárt okozunk vele, mint hasznot. Vannak a filmekből ismert igazán drasztikus példák, mint a „bár meg sem születtél volna” vagy az „ugye tudod, hogy mindig miattad veszekszünk apáddal” kezdetűek, de a többinél eszünkbe se jutna, hogy károsak lehetnek. Most ezekből gyűjtöttünk össze néhány nagyon fontosat.

 1. Tudom, hogy többre vagy képes, kicsim!
E látszólag ártalmatlan, motiváló mondattól a legtöbb gyereket kirázza a hideg. Főleg, ha a kis maximalista vért izzadva küzd a jobb eredményért az iskolában. A lusták pedig elkedvetlenednek tőle, és „csakazértsem” javítanak. Fontos, hogy az ehhez hasonló kijelentések helyett minden apró lépésért megdicsérjük a gyerekeknek, és soha ne hasonlítsuk őket másokhoz.

2. Biztos, hogy enni akarsz még egy sütit?
Naná. Melyik gyerek ne akarna annyi édességet tömni magába, amennyitől rosszul lesz? Pláne, ha olyan negatív üzeneteket kap, hogy ne tegye, mert irgum-burgum. Arról nem is beszélve, hogy a gyerkőceik alakját féltő hiú anyák ezzel negatív testképet sugallnak ifjoncaiknak, mellyel alacsony önértékelésű, testképzavaros felnőtté cseperednek. A tagadó utasítás helyett inkább gondoskodjunk róla, hogy gyermekünk tányérjára csak annyi édesség kerüljön, amennyit szeretnénk, illetve tegyünk elérhetővé számára egészséges nassolnivalókat is a konyhában! Ne szűkölködjünk dicséretekben, ha répát vagy almagerezdet rágcsál!

3. Te mindig…Te soha!
Mert persze igazunk van. Amikor már ezredszerre se teszi a ruháját a szennyes tartóba, vagy nem hív fel este, hogy csak később ér haza. Miért ne vághatnánk a fejéhez azt, ami nyilvánvaló? Talán mert az ilyen mondatok csak megerősítik azt a viselkedésformát, amit épp el akarunk kerülni. Szavaink önbeteljesítő jóslatként működnek, és a gyerek valóban elhiszi magáról, hogy „ő mindig és ő soha.” Ezek a hibás minták így akár egy életre berögzülhetnek. A vádaskodás helyett inkább szakítsunk időt arra, hogy leülünk velük, és együtt megbeszéljük, milyen megoldást találhatnánk a visszatérő, zavaró viselkedésforma megváltoztatására.

 4. Bezzeg a tesód…!
De ő nem a tesója, ő ő. Ezt mindig tartsuk szem előtt! Épp ezért a kategorizálás helyett adjuk meg a lehetőséget minden gyerekünknek, hogy akár ugyanazon a területen is- legyen az sport vagy művészetek- kipróbálhassa magát! A rivalizálás persze természetes, de ne adjuk alá a lovat olyan kijelentésekkel, hogy „bezzeg a tesód ebben milyen klassz, de kár, hogy te nem!” Ha szívesen csinálja ugyanazt a dolgot, ebben támogassuk, és ne kedvetlenítsük el az összehasonlítgatással!

 5. Én megmondtam….
Akárcsak a „Te mindig, te soha” esetében, itt is az önbeteljesítő mechanizmus lép életbe, hiszen ha anya megmondta, az minden bizonnyal úgy is van, ők pedig újfent csalódást okoznak. Próbáljunk ilyen esetekben is kérdésekkel és közös megoldás-kereséssel rájönni, mi lenne a célravezető abban, hogy megváltozzanak.

szomorú kisfiú

 6. Te vagy a legjobb…
Nyilvánvaló, hogy az örökös hibáztatás káros lehet, azzal azonban kevesen vannak tisztában, hogy a túlzott, hibás dicséret is gátlásokat ébreszthet. Ha például bebeszéljük egy gyereknek, hogy egy bizonyos sportágban vagy tantárgyban mindig „ő a legjobb”, ezzel olyan mércét állítunk, melynek mindig meg kell felelnie. Kudarc esetén pedig épp az adott dolog iránti lelkesedését veszíti így el. Általánosítás helyett mindig konkrét eredményt dicsérjünk, pl. helyezést vagy beadandó feladatot.

 7. Nem kell félned, minden rendben lesz!
Látszólag teljesen ártalmatlan, mégis időzített bomba. Ha pl. az első iskolai nap előtt azt mondjuk gyermekünknek, hogy ne féljen, épp azzal keltünk benne szorongást, hogy az újtól való természetes félelemérzetét aknázzuk alá. Hasonló hatást érhetünk el a „ne sírj”, „ne légy dühös” kezdetű mondatokkal. Az ilyen felszólítások helyett inkább üljünk le vele, és beszélgessünk arról, mit érez az adott helyzetben, mi az, ami leginkább aggasztja, mi az, ami örömmel tölti el. Így sokkal hamarabb megnyugszik, és kellő erőre kap.

 8. Mert azt mondtam!
Gyakran használjuk, ha idő vagy energia híján gyorsan akarunk intézkedni. Ez mégsem optimális megoldás egy konfliktushelyzet feloldására. Használatakor teljhatalmat kapunk, mint szülők, a gyerekeket viszont teljesen megfosztjuk minden saját véleménytől vagy irányítástól. Ennek következtében gyengének és mellőzöttnek érezhetik magukat, ami hosszabb távon bizonytalanná teszi őket. Ha ezt követően vesszük a fáradtságot, hogy pár mondatban elmagyarázzuk, miért annyira fontos, hogy engedelmeskedjenek, esetleg felvázoljuk a megtett dolgok pozitív következményeit, máris bevontuk őket a döntéshozatalba. Ráadásul anélkül, hogy elengedtük volna a gyeplőt. Ha ezután halkan morogva bár, de engedelmeskednek, az annak a jele, hogy engedélyt kaptak az érzelmeik kimutatására, ami nekik is kellemesebb érzés.

9. Nem kéne azzal a sráccal lógnod!
Ha ezt kimondjuk, biztosak lehetünk benne, hogy gyermekünk még nagyobb lelkesedéssel csakis az említett kölyökkel szeretne majd barátkozni. A klasszikus tiltás-vonzás szabály lép életbe, melyet sok esetben szinte lehetetlen elkerülni. Ha egyszerűen csak nem csípjük gyerkőcünk legjobb barátját, de az említett gyerek nem jelent semmiféle veszélyt csemeténkre, érdemes összeszorított foggal kivárni, mi lesz a vége. Lehet, hogy egy idő után gyerkőcünk magától rájön, hogy másokkal akar majd barátkozni. Amennyiben meggyőződésünk, hogy a kis barát veszélyt jelent a gyermekünkre, érdemes spontán, őszinte beszélgetéseket kezdeményezni kettőjükről, az együtt töltött időről. A nyílt kommunikáció során lehetőségünk lehet burkoltan erkölcsi és etikai normákat említeni, és óvatosan a helyes irányba terelgetni a gyereket.

10. Ezt nem így kell, majd én megmutatom
Persze, mert mi gyakorlottabbak és gyorsabbak vagyunk, és amúgy sincs idő kivárni mindig mindent, amit a gyerek csigalassúsággal végrehajt. Ha tényleg hajt az idő, próbáljuk feloldani a mindentudó felnőtt-szerepet egy aprócska varázslattal: „Gyere, hadd mutassak egy trükköt, amivel könnyebb!”. Ez máris kedvesebb, és a gyerek is úgy érzi, hogy tanul valami újat.
Nem is gondolnánk, milyen varázserővel bírnak a gyermekünkhöz intézett szavak. Elég egy kedves gesztus, máris megszépül számukra a világ. Érdemes odafigyelni mondatainkra, mert mindnek súlya van: rombolni és építeni egyaránt képesek.

Jász Veronika