Vajon milyen hét szokástól lesz egy fiatal igazán eredményes az életben? Sean Covey világhírű könyvében összesíti ezeket, nagy sikerű programját pedig egy magyar középiskolába is bevezetik.

Korunk tinédzserei számos kihívással néznek szembe, és nem könnyű a hétköznapokban kapaszkodót találniuk. A felgyorsult fejlődésnek köszönhetően sok iskolás valószínűleg olyan szakmában fog dolgozni pár év múlva, amely jelenleg még nem is létezik. De mégis hogyan lehet ebben a változó világban sikeres és eredményes egy fiatal? Sean Covey szerint olyan szokások és képességek elsajátítása a kulcs, amely már tinédzser kortól segíti a másokkal való együttműködést, a felelősségvállalást, és melyekkel a fiatal egy változó környezetben is megállja a helyét. Covey módszere világszerte több millió iskolásnak jelent iránytűt, könyvére pedig egy hazai gimnázium is felfigyelt. Az Európa 2000 középiskola már a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumi osztályokba is bevezeti ezt a hét szokáson alapuló nevelést.

– Sean Covey módszerét beépítjük az egész éves tantervbe, hogy megalapozzuk a diákok jövőjének alappilléreit, megtanítsuk őket a felelősségvállalásra és egy életfelfogást adjunk át nekik – mondta Kiss Károly, az Európa 2000 Középiskola humán munkaközösség vezetője. De lássuk, mi ez a hét fontos szokás, amit érdemes mindenkinek elsajátítani.

Kiss Károly és Papp András – Európa 2000 Középiskola

Vállald a felelősséget tetteidért!

Fontos, hogy fiatalok tudják, tetteiknek következményei vannak. Ám az első lépés a szülőké: partnerként kell a gyereket kezelni, alternatívákat kínálni, és segíteni abban, hogy önálló döntéseket hozzanak.
– Sok szülő úgy neveli gyermekét, hogy elintéz számára mindent, nem hagyja érvényesülni, teljes kontrollt tart felette. Inkább tanítsuk meg őket arra, hogy képesek legyenek az életüket irányítani –mondja Papp András, az Európa 2000 Középiskola igazgatója, aki családja körében, édesapaként is alkalmazza a módszert.

Tűzz ki célokat magad elé!

Rendkívül fontos, hogy a diáknak legyenek céljai és azokat maga tűzze ki. Nem álmodozásról van szó, inkább olyan elérhető, rövid- és középtávú célokról, amelyek a mindennapokban sikerekhez vezetnek, és akár egy nagyobb cél fele mutatnak.

Rangsorold a feladatokat

– Ha egy vödörbe nagy köveket és kis kavicsokat kellene behelyezni, akkor melyikkel kezdenéd? Hát persze, hogy a nagyobbakkal, ahogy a priorizálásnál a fontosabb feladatokat vesszük előre. Mivel napjainkban rengeteg az időrabló tevékenység – elég csak a közösségi médiára gondolni – ezért ennek a képességnek a tudatosítása egyre fontosabb a fiatalokban.

Gondolkodj nyer-nyerben

A win-win szituáció keresése azt jelenti, hogy akkor lehetünk sikeresek, ha nem lenyomni akarjuk a másikat, hanem együttműködni, az ő céljait megismerni és közösen nyerni. Ez a csapatjáték fontosságára, az együttműködésre tanítja meg a fiatalokat, melyre a munka világában nagy szükségük lehet.

Először érts, aztán értesd meg magad

Mennyire könnyű néhány mondat után a másik szavába vágni és kinyilatkoztatni a mi igazságunkat. A sikeres emberek inkább aktívan hallgatnak, megtanulnak belehelyezkedni a másik nézőpontjába, és nem ítélkeznek mindenáron.

Teremts szinergiát

Fontos meglátni a különbözőségekben rejlő lehetőségeket és energiákat. Minél több nézőpontból látunk egy problémát, annál jobb döntést tudunk majd hozni. Ha pedig többen összeadjuk a tudásunkat, jobb eredményt érhetünk el.

Élezd meg a fűrészt

Törekedni kell a test és a lélek egyensúlyára az életben, és figyelni a feltöltődésre! Ebben is fontos a szülők szerepe: ne hajtsuk túl a gyereket, ne csak a teljesítményre fókuszáljunk, hanem tanítsuk meg a stressz kezelésére, levezetésre is. Papp András szerint ehhez érdemes olyan tevékenységeket végezni, amiben örömét leli a fiatal. Náluk például a tanórák után különböző szakkörökön tudnak részt venni a diákok, melyek közt a dráma éppúgy jelen van, mint a sport, a képzőművészet, a zene, a média, vagy a programozás.

Papp András igazgató elmondta, eddigi tapasztalataik szerint a Covey-féle hét szokáson alapuló nevelés javítja a tanulmányi eredményt, csökkenti a magatartásproblémákat, és csapatmunkára, együttműködésre nevel. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az Európa 2000 Középiskola kétnyelvű osztályából az érettségiző fiatalok felsőfokú nyelvvizsgával kerülhetnek ki, valamint az iskolában a tehetséggondozásra és a vállalkozói szemlélet kialakítására is kiemelt figyelmet fordítanak.

További információ:
www.europa2000.hu
http://altalanosutan.europa2000.hu/sikeres-fiatalok-7-szokasa-program/