Kiosztották az Ország Játéka pályázatszakmai- és közönségdíjait kilenc játékkategóriában. A hazai játékpiac rangos szakmai vetélkedőjét immár hatodik alkalommal rendezték meg. A versenyre benevezett játékújdonságok száma idén 84 volt, a forgalmazók, a közönségdíjra pedig több, mint 42.000 szavazat érkezett. Az Ország Játéka Játszónapján, ahol élőben is ki lehetett próbálni a játékokat, idén dupla annyian voltak, több, mint 2000-en vettek részt az eseményen. A legtöbb pontszámot elért játékok már a karácsonyi vásárban viselhetik az “Ország Játéka 2018” címet.

A szervezők minden kategóriában – egyenes pontverseny alapján – egy-egy győztes játékot hirdettek a közönség és a zsűri szavazatai alapján. A legtöbb pontot aggregáltan begyűjtő játék a Canal Toys: Slime gyár a Kenshotól pedig idén először Kicsomi különdíjat is nyert. A verseny szabályai szerint a neves szaktekintélyekből álló zsűri előre meghatározott, egységes szakmai szempontok szerint értékelte a versenyző játékokat.

A szakmai zsűrit Pierrot vezette, aki ma már neves játékfejlesztő. A zsűri tagjainak megegyezett a véleménye abban, hogy a szerepük azért nagyon fontos, mert ízlésformálók, mintát és segítséget adnak a szülőknek a minőségi játékválasztáshoz. Olyan szempontok szerint értékeltek, mint a készségfejlesztés képességének mértéke, a szociális készség fejlesztése, a játékok innovációja, kreativitása, minősége, tartóssága, és az újrajátszhatóság. A szakmai zsűriben Pierrot olyan neves szakemberekkel ült együtt, mint Csordás Ágnes, a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke, Farkasházy Réka, színésznő, műsorvezető, színház- ésdrámapedagógus, Göde Gabriella, marketing executive a  Nickleodeon-tól, Görög Zita műsorvezető, Jánossy Gábor, a Magyar Lapkiadók Egyesületének képviseletében, A Kicsomiból Kiki-Csocsó és Mimi, Labancz Dániel klinikai gyermek szakpszichológus és tapasztalati tanulás tréner, Veszelszkiné Huszárik Ildikó, a Pedagógusképzés megújulásáért program alapítója, valamint Zölei Ágnes, a Manóprogram főszerkesztője.

A nyertes játékok már a karácsonyi ajándékozás idején is használhatják az Ország Játéka logót, kapaszkodót nyújtva ezzel a szülőknek a vásárlásnál a játékok tengerében.

Az “Ország Játéka 2018” címet a közönség és a zsűri értékelése alapján a következő játékok nyerték:

 Szakmai díjazottak: 

  • bébijáték kategória: Vtech:Toot-Toot Tűzoltóállomás a Trefl Hungary Kft.-től
  • családi társasjáték kategória: Santorini társasjáték a Spin Mastertől
  • egyéb fiú játék kategória:Geomag – Gravity Jump Run 243 db a Formatextől
  • egyéb lány játék kategória: Sylvanian Families: kezdőház szett kiegészítőkkel a Formatextől
  • építőjáték kategória: GraviTrax: Építőjáték kezdőkészlet a TM Toystól
  • építőkocka kategória: LEGO Friends: Mia lakókocsija
  • elektromos játék kategória: Robo Kaméleon aModell &Hobbitól
  • készségfejlesztő játék kategória: Science4you: A robbanás tudománya a Trefl Hungary Kft.-től
  • társasjáték kicsiknek kategória: Boribon, hogy vagy? a PozsonyPagonyKft.-től

Közönségdíjasok lettek:

  • bébijáték kategória: Vtech: Toot-Toot – Tűzoltóállomás a Trefl Hungary Kft.-től
  • családi társasjáték kategória: Zingo a bingó! társasjáték – ThinkFun a Kenshotól
  • egyéb fiú játék kategória: Geomag – Gravity Jump Run 243 db a Formatextől
  • egyéb lány játék kategória: Canal Toys: Slime gyár a Kenshotól
  • építőjáték kategória: Engino Discovering Stem: Newton törvényei építőjáték a Formatextől
  • építőkocka kategória: LEGO Friends: Barátság ház
  • elektromos játék kategória: Hatchimals a Spin Mastertől
  • készségfejlesztő játék kategória: Melissa & Doug, Kapcsold össze és tekerd tábla a Kenshotól
  • társasjáték kicsiknek kategória: Grabolo: Bogyó és Babóca társasjáték a Kenshotól

A közönségszavazatok hagyományosan jótékonysági célt is szolgáltak, segítségükkel három óvoda és három védőnő nyerhetett jelentős értékű ajándékcsomagot.

Nyertes óvodák:

  1. Budapest / Cinkotai Huncutka Óvoda 1 538 ajánlással,
  2. Halimba / Hásrfa Óvoda és Családi Bölcsőde 1 441 ajánlással
  3. Gyömrő / Mesevár Óvoda 422 ajánlással.

További információ: www.orszagjateka.hu