A digitális világ körülvesz minket. Talán el se tudjuk már képzelni, hogy kütyük nélkül éljük az életünket, a mai gyerekeket már digitális bennszülötteknek hívjuk, akiknek már olyan természetes a technika jelenléte, akárcsak a levegő. Szülőként éppen ezért hatalmas felelősség, hogy mikor és milyen digitális tartalmakkal találkozik a gyerek.

A techcégek és a startupok figyelme is egyre inkább ráterelődik a legfiatalabb célcsoportokra, és egyre több olyan alkalmazás, fejlesztés lát napvilágot, ami hatékonyan támogatja a gyerekek fejlődését abban a korban, amikor a legfogékonyabbak az információkra. Éppen ezért összegyűjtöttük az öt legjobb applikációt, amit érdemes letölteni, ha kisgyerek van a családban.

Da Vinci Kids

A gyerekeket szinte minden érdekli, úgy szívják magukba a tudást, mint a szivacs. A Da Vinci Kids egy hiánypótló applikáció, amelyen több mint 2500 érdekes ismeretterjesztő videó érhető el számtalan témában, így a gyerekek érdeklődési körüknek megfelelően szerezhetnek információkat a világról, legyen szó történelmi, kulturális, technikai vagy tudományos kérdésekről. A rövid videók amellett, hogy edukálnak, szórakoztatóak és közelebb hozzák a kicsikhez a tanulást, így egy olyan tevékenység is izgalmas és hasznos időtöltéssé válhat, amit a gyerekek viszonylag hamar elunnak, mint például az utazás.

Szemfüles

Felnőttként is gyakran tapasztalhatjuk, hogy milyen kellemetlen érzés a szemnek, ha hosszasan bámuljuk a monitort vagy a tablet kijelzőjét. Nincs ez máshogy a gyerekeknél sem. Ilyenkor a percenkénti 12-15 pislogás 0-4-re csökken, ami amellett, hogy szúró, égő érzést okoz, rontja a látásukat is. A Szemfüles applikáció célja, hogy jelezze, ha túl közel tartjuk a telefont, és azt is, ha elfelejtettünk pislogni. Mindezt nem szövegesen teszi, hanem egy szemecske vagy egy fejecske felbukkanásával, így azok a gyerekek is hatékonyan tudják használni, akik még nem tudnak olvasni.

ZsebManó

Szintén a hosszas várakozás okozta unaloműzés céljából alkották meg a ZsebManó interaktív alkalmazást is, amely a Manók világába kalauzolja el a gyerekeket. A pszichológusok és szociálpedagógusok által kifejlesztett applikáció nem csak lefoglalja a gyerekek figyelmét, de serkenti képzelőerejüket, kreativitásukat, szociális és problémamegoldó képességeiket is. A bevezető mese után a szülőnek lehetősége van kiválasztani, hogy éppen milyen élethelyzetben van gyermekével, aki ennek megfelelő feladatot kap a manóktól. Ha az embergyerekek segítenek a manóknak kikecmeregni a csávából, jutalmat kapnak, és újabb kalandokban vehetnek részt.

Pénzügyi Hősképző

Bár a Pénzügyi Hősképző nem a legkisebbeket célozza, sokkal inkább a 12-15 éves korosztályt, de ettől függetlenül nem lehet elmenni mellette, hiszen egy nagyon fontos területtel foglalkozik: a gyerekek pénzügyi edukációjával. A 100 kihívásból álló játék pénzügyi-gazdasági küldetéseket ad az ifjú hősöknek, akik sikeres teljesítés esetén küldetéspontokat, azaz kápékat kapnak. A Hősképzőben Mentor segítségével ismerik meg a kihívások működését, és ismerkednek meg különböző gazdasági élethelyzetekkel, döntésekkel.

Okos fogkefe         

Az okosvilágában rengeteg gyerekeknek szánt eszköz érhető már el az okos óráktól egészen az okos fogkefékig, amelyek hozzájárulnak a család legkisebb tagjainak biztonságához és egészségéhez. A Philips Sonicare például olyan szónikus fogkefét fejlesztett ki, amely segít megszerettetni a fogmosást a gyerekekkel, és megtanítani őket a fogkefe helyes használatára. A bluetooth-os eszközhöz tartozó applikációval minden csöppség választhat magának egy virtuális szőrmókot, akinek a fogát tisztán kell tartania. A fogkefével a gyerekeknek le kell követniük az állatkájuk szájában mozgó fogkefe mozgását, így megtisztítva a kiskedvenc és a saját fogukat is. A tamagochi elven működő játékkal nem csak a helyes fogmosást tanulhatják meg a gyerekek, hanem azt is, hogy fogmosás után ne egyenek édességet: ha például fagyival kínálják a szőrös kis lényt közvetlenül szájápolás után, jelzi, hogy az nem jó ötlet.

A digitális innovációk köre folyamatosan bővül, szinte minden nap születik egy olyan ötlet, ami képes jobbá tenni az életünket. A Vodafone Alapítvány azt tűzte ki célul, hogy olyan társadalmi jót szolgáló fejlesztéseket támogasson, amelyek kész digitális megoldásokat tudnak kínálni a gyermekeket, családokat és nonprofit szervezeteket érintő mindennapi kihívásokra, problémákra. A 15 millió forintos összdíjazású Vodafone Digitális Díj pályázatára három kategóriában – Digitális Gyerekek, Digitális Családok és Digitális Non-profit Szervezetek – 2019. március 5-éig lehet még jelentkezni. A pályázati felhívás részletei a Vodafone a Társadalomért weboldalon érhető el.

Fotó: www.freepik.com

Ha gyermeked játszik a számítógéppel vagy a tablettel, ezzel is jó tisztában lenni. 

 

Gyerek a gép előtt: szülőként ezeket teheted csemetéd biztonságáért