Még néhány nap és az iskolás gyerekek kézbe kapják a bizonyítványt, amit aztán büszkén vagy kevésbé büszkén mutatnak meg a családnak. A legtöbb szülő számára mértékadó a jegy, ami a tantárgyak neve mellett szerepel, sokak számára nem mutat szépen a listán néha egy négyes sem, a hármasokról meg ne is beszéljünk. Mielőtt azonban fejmosást tartanátok, gondoljátok át ezt az egész értékelősdi rendszert!

 

Te hányast kapnál?

Mert ha jól belegondolunk, valahol az teljesen életszerűtlen, hogy valaki tökéletesen tud egyszerre gyököt vonni, verset elemezni, kísérleteket végezni, kishajót barkácsolni, köpni-vágni évszámokat, fővárosokat, vegyértékeket, helyesírási szabályokat, ráadásul kosarazik, hegedül és könyvet illusztrál. Elvárjuk a közgazdásztól, hogy tudjon szobrot faragni? Elvárjuk a buszsofőrtől, hogy könyveljen? A könyvtárostól, hogy chipeket szereljen? A mérnöktől, hogy operáljon? Ha nem, akkor a gyerekünktől miért várjuk, hogy mindenben kitűnő, de legalábbis jó legyen?

Igen, sajnos az oktatási rendszerünk minden szülőt belekényszerít az „elvárásba”, mert ha nem olyan a bizonyítvány, nem egyenes az út a gimibe, meg az egyetemre. Szomorú, hogy sok gyerek veszi át gyomorgörccsel az egész éves munkáját értékelő dokumentumot. Pedig hogy is lehet egy jeggyel tíz hónap munkáját értékelni? Belegondoltatok már, mi mindent „követünk” mi el egy év alatt a munkahelyünkön? Tartsa fel a kezét, aki minden nap a tökéleteset nyújtja! Vajon kapnánk mi kitűnő bizonyítvány a főnökünktől? Nos, ezért volt remek dolog, amikor személyre szabottan, szövegesen értékelték a gyereket és annak 10 hónapnyi munkáját. Sajnos rövid életű volt a rendszer.

 

Legyél rá büszke!

Szerintem most, akármilyen is a bizonyítvány, először is együtt kellene örülnünk a gyerekkel. Annak, hogy vége a tanévnek, hogy jöhet a pihenés, hogy többet leszünk együtt, netalán még nyaralni is elmegyünk. Annak, hogy lesz idő játszani, olvasni, kirándulni, bandázni. És a becsülettel végiggürizett hónapok után azt is megérdemli az iskolás, hogy legyen egy kis „ünneplés”, valami, ami csak neki szól, hogy érezze, büszkék vagyunk rá – tök mindegy, mi van a biziben. Nem kell nagy dolgokra gondolni. Elég, ha otthon koccintunk a kölyökpezsgővel, vagy beülünk egy óriási fagyikehelyre a cukiba, vagy megnézünk egy filmet, vagy eszünk egy szuper pizzát vagy strandolunk egy nagyot. És ez nem ugyanaz, mint amit már több szülőtől is hallottam, hogy „ha kitűnő leszel, kapsz egy telefont”.

Értékelj Te is!

Szóval, kedves anyukák, apukák, van még néhány nap, addig gondoljatok ki valami picinyke meglepit, vagy tervezzetek együtt valami nem hétköznapit. Nem kell ahhoz nagy ajándék, hogy a gyerkőc érezze, hogy becsülik, szeretik, büszkék rá, no és az sem árt, ha ezt sokszor el is mondjuk neki. És persze akkor is, ha nem csak ötösök sorakoznak a bizonyítványban. Persze később érdemes beszélgetni a „teljesítményről”, jelezni, ha valamit másképp várunk tőle. De azért jusson eszetekbe az is, hány Nobel-díjas bukdácsolt kisiskolásként! J

Mentés

Mentés

Mentés