Igaz az a közkeletű vélekedés, miszerint az elsőszülött gyermek az orvosok által vártnál később érkezik – legalábbis ez derül ki egy amerikai orvos kutatásából.

Allen Downey professzor kimutatta, hogy egy nő első gyermeke nagyobb valószínűséggel születik a 41. héten vagy még később, mint a második vagy a harmadik gyermek.

babát-vár

A professzor 7463 nő adatait tekintette át, akik 9148 gyermeket hoztak a világra. Az adatokból kiderült, hogy az elsőszülött gyermeknek 15-16 százalékkal nagyobb az esélye arra, hogy a szülés várható időpontjánál később jöjjön a világra, míg a többiek esetében 9-10 százalék az esély erre.
Azt is kimutatta ugyanakkor az adatok alapján, hogy az elsőszülöttek esetében nagyobb lehet az esély a korai szülésre is, a 37. hét tájékán vagy még korábban.
Általában elmondható: az elsőszülött esetében kevésbé valószínű, hogy időben jöjjön a világra. Elképzelhető, hogy ez csupán azért van így, mert a teherbeesés időpontja nem ismert pontosan – idézte Downey professzort a Live Science tudományos hírportál.
Jill Rabin, a Long Island-i Zsidó Orvosközpont nőgyógyásza hangsúlyozta, hogy a szülés időpontja becslésen alapul, és teljesen normális, ha a baba két héttel korábban vagy később jön világra. Rabin szerint nincs ismert biológiai oka annak, hogy az elsőszülött korábban vagy később születik.
A Mayo Klinika adatai szerint ha a baba a várt időpontnál később születik, valószínűleg hímnemű utód lesz.