Szerző: ERESEM

Ölelés: Instant család “made in magyar”

Szeretettel Ölellek! Minden levelem végén így búcsúzom. Mindig túltengett bennem a tipi-tapira való hajlam. Anyukám nagyon sokat ölelgetett. Biztosan ezért maradt meg bennem a késztetés, hogy én is öleljek: szeretetből, örömből, bánatból, vagy egyszerűen csak úgy. Megérzem, hogy kinek kéne most egy nagy szeretgetés, és már adom is. A férjemet is ölelgetem, ha akarja, ha nem. A 18 éves kamaszlakli reggel első dolgaként átnyalábol. Olykor az egész ház összefut egy Tubbies-féle nagyölelésre, vagy csak az épp felém járók borulnak a nyakamba. Anyósom, aki másfél fejjel kisebb nálam, mosolyogva nyugtázza, amikor pocsék napjaimon felkiáltok: – Vegyen fel mama és ringasson!...

Tovább

Képtelen képességek vizsgálata: Instant család “made in magyar”

Az állami gondozott gyerekek túlnyomó része speciális nevelési igényű. Ilyen meg olyan furcsaságokat jelző kódokkal. Valahol természetes is, hiszen ezek a gyerekek hoznak és szereznek zavarokat. A Tanulási Képességeket Vizsgáló Szakértői Bizottságok azért léteznek, hogy górcső alá vegyék a kicsikéket és jól megdiagnosztizálják őket. Kiírják a szükséges fejlesztéseket, előirányozzák a fogadó intézményeket, és felülvizsgálnak. Hármasunk éppen elért egy mérföldkőhöz, az éppen aktuális felülvizsgálatban. Együtt mentünk vidáman a Bizottság épületébe, majd jó gyerek módjára várakoztunk. Elmagyaráztuk – amennyire csak tudtuk a fiunknak -, hogy mi fog ott történni vele, mire számítson. Ez rendkívül fontos nála, hiszen a beszédértése kritikus, ha...

Tovább

Utazás a pánik birodalmában: tár(sas)lény

Kiműveltem az évtizedek során magam a szakirodalmakból. Minden, ami szorongás, minden, ami pánik, no és az életvezetési könyvek a polcom, és az életem részei lettek. Vagy egy idő után – a jobb években – kihajítottam. (Voltak naiv elképzeléseim a totális gyógyulásról.) Mindegyikben szó volt a támaszszemélyekről. Hogy kik is ők? A pánikos “jobbkezei”. Akik a biztonságot adják a hétköznapokban. Régen csak a férjem volt ez az életemben. Szerintem, csak a vérét nem szívtam ki. Igazán embert próbáló támaszszemélynek lenni. Ő végzi a komfortzónán túli tevékenységeket, ő kísér, ő van topon a rohamnál, pluszban megértő, segítő, cukipofa. A társlényeink szentek....

Tovább

RRIR (Rendszeres Reggeli IdegösszeRopik): Instant család “made in Magyar”

Nem vagyok egy magas vérnyomásos alkat. Olyan 100 per 80-as értékekkel vígan élem az életem. Sokáig azt hittem, hogy én nem kaphatok agyvérzést, stresszel járó betegséget. Most sem gondolom. Mégis érdekes értéket mérhetne az a fürge ápolónéni, aki egy reggeli készülődés közben utolérne, elkapna, és rám pumpálna. Mindig, kivétel nélkül úgy hagyjuk el a lakást, mint egy süllyedő hajót. Hátra sem nézve rohanunk ki az ajtón, ha már mindenkin van valami ruhaféle és táska. Eddig egyszer sem sikerült még nyugodtan, vita nélkül elindulnunk. Elolvastam már minden náció tanácsát (Google a barátom, ha fordítani kell), hogyan lehetne kényelmesen leképezni a...

Tovább

A pánikbetegségről őszintén: utazzak vagy ne?

16! Ennyi éve nem tettem a lábam a fővárosba. Pont ennyi idő alatt az újszülött gyerekemből nagy, lakli, visszabeszélős kamasz lett. Legutóbb még a másik férjemmel voltam „fönt”, még kezdő családanya voltam. Igen, egyetlen budapesti eseményre nem mentem másfél évizede, és akkor sem voltam ott, amikor a fiam fellépett valamelyik színházi előadásban. Nem voltam jelen a barátaim esküvőjen, és sosem láttam még az iskolás gyerekeiket sem. A kedvenc zenekarunk nagykoncertjeit nélkülünk rendezték meg. A második férjem már úgy vállalt, hogy tudta, a városunk tábláját nem hagyom el. Az együtt töltött tizensok év alatt ez sokat változot…. de, kéne mennem...

Tovább

Családbarát szállást teszteltünk

Kedvenc képeink

Retró mese kvíz

Archívum