A Jókai Mór kisregényéből készült felejthetetlen rajzfilm, a nemes úrfi és a török pasa lányának szívmelengető története századi kép- és hangminőségben lesz ismét látható. Dargay Attila digitálisan restaurált egész estés rajzfilmklasszikusát május 3-tól vetítik országszerte a KEDD Animációs Stúdió forgalmazásában.

A filmet gyártó legendás Pannónia Filmstúdió − amelyet a magyar animáció aranykorában a világ öt legjobb rajzfilmstúdiója között tartottak számon küldetésének tekintette, hogy az ifjúságnak szóló magyar irodalom remekműveit animálja. Az első egész estés magyar rajzfilm Jankovics Marcell János vitéze volt 1973-ban, amit olyan alkotások követtek, mint Dargay Attila nagysikerű Lúdas Matyija vagy Gémes József Toldi-adaptációja, a festői ihletettségű Daliás idők.

Ebbe a sorba tartozik a Jókai Mór A cigánybáró című kisregényéből készült, 1984-ben bemutatott SZAFFI is, amely máig az egyetlen Jókai- animációs film. Rendezője a magyar rajzfilmművészet legendás alakja, Dargay Attila, akinek a Lúdas Matyi, a Vuk és a Szaffi mellett olyan szintén felejthetetlen alkotások fűződnek a nevéhez, mint Az erdő kapitánya, a Gusztáv-sorozat, a Pom Pom meséi vagy A nagy ho-ho-horgász.

Elásott kincs, családjuktól elszakított fiatalok, szerelem, intrika, izgalmas történelmi háttér – a SZAFFI, a cigány-török macskalány kalandos és romantikus története a Dargayra jellemző emberi állatfigurákkal, vicces párbeszédekkel generációk számára jelentett alapvető filmélményt. Dargay Attila klasszikus rajzfilmje több mint három évtized elteltével is bizton számíthat a legifjabb generációk tetszésére.

A film digitális felújítása a Magyar Nemzeti Filmalap Filmarchívum szakmai irányításával a Magyar Filmlaborban készült, a Filmalap Nemzeti Digitalizálási és Filmfelújítási Programjának keretében. Mintegy 30 ember dolgozott a filmszalag digitális restaurálásán.  A filmfelújítások kulcsfontosságú munkafázisa, az eredeti színek felújítása Dargay Attila felesége és állandó alkotótársa, Henrik Irén operatőr irányításával készült.  A digitális felújításnak köszönhetően a május 3-tól újra mozikba kerülő film nézői nemcsak Dargay Attila utánozhatatlan humorú rajzait élvezhetik tökéletes minőségben, de a ma már kultikus szinkronalakításokat is. A SZAFFI szereplőinek olyan legendás színészek kölcsönözték hangjukat, mint a címszereplő Pogány Judit, valamint Kern András, Bárdy György, Csákányi László, Gálvölgyi János, Gobbi Hilda, Hernádi Judit, Maros Gábor vagy Zenthe Ferenc.

A SZAFFI a #magyarfilmnapja alkalmából április 30-án premier előtt országszerte több moziban is látható lesz. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol délelőtt 10 órakor lesz látható első alkalommal a felújított SZAFFI, a gyerekeket filmrajzoló, képregény készítő és egyéb izgalmas foglalkozások várják.

A Szaffi története:

A török hódoltság végnapjaiban járunk. A magyar várúr Botsinkay Gáspár és Ahmed Pasa jó barátok. Gyermekeik, Jónás és Sophie kiskoruk óta szeretik egymást, és jegyesek. Amikor Ahmednek kislányával menekülnie kell, barátja birtokán ássa el kincsét. A menekülés közben Sophie vízbe esik, és eltűnik, Ahmed meghal. A háború során Jónás is árvaságra jut. A fiút vándorcigányok nevelik fel, Sophie-t pedig egy furcsa öregasszony, aki fekete macskájáról Szaffinak nevezi el a kislányt. Felnőve Jónás visszatér apja birtokára, és elhatározza, hogy megkeresi a kincset. Az elásott ládikóra azonban másoknak is fáj a foga… Vajon sikerül-e a csalás és ármánykodás ellenére rátalálni a kincsre? Beteljesedik-e a két apa álma, s egybekel-e a két fiatal? Rátalálnak-e a boldogságra?

Nosztalgiázz tovább! Tedd próbára tudásodat!

Kvíz: Ezekre is emlékszel a Tüskevárból? Teszteld a tudásodat!